12. - Kevin

Chapter twelve

Lotte Rosenberg

Sokkal jobb passzban vagyok, amióta Lydia-val töltöttem egy délután. Másnap teljesen jól ébredtem, reggeliztem és kávéval a kezemben indultam iskolába. Calum-nak volt nulladik órája, ugyanis hiányzott az egyik dolgozatnál, amit be kellett pótolnia.

Úgy érzem Luke kerül engem, mindig véletlen akkor megy el, amikor én érkezem. Az smseimre nem hajlandó válaszolni, viszont lakcímét nem tudom, Calum-tól pedig még se kérhetem el. Akkor kérdezősködne, és pontosan tudom, milyen kérdései lennének, amik bennem is érlelődnek, így választ azonban nem tudnék a fiúnak adni.

- Lydia, annyira nem értem…Mit rontottam el? – fakadok ki legjobb barátnőmnek a telefonba. Igaz, nem sokára találkozunk, de akkor is ezt jobb nem az iskolában kitárgyalni. A végén valaki meghallanál, aztán az új-zélandi srác fülébe jutna, nekem meg annyi.

- Soroljam, édesem?  Nem voltál hallandó beszélni vele a randitok után, szabályosan bujkáltál előle! Ezek után azt várod, hogy tárt karokkal várja az érkezésed? Azért Lotte, neked sem szabad mindent..

- Jó, de nem akartam rámenős lenni.

- Jó, mindegy. Jaj, ne felejtsd el, hogy nem sokára évkönyvfotózás..- vált témát egyből.

- Lydia, az még egy jó két hónap.

- Igen, igen, de most lesz a bál arra fókuszáltunk, aztán te nem sokára mész nyaralni, aztán a amire visszaérsz már ott is vagyunk, hogy május és még nem találtuk meg a sminket, a hajat, a ruhát.

- A ruha, azaz iskola egyenruha, mint minden évben – mondom és felfele megyek a lépcsőn. Épp nyitnám ki az ajtót, amikor valaki megelőzz és kitárja előttem belülről. – Kösz, Kevin – mosolyog rá és beszélnék tovább a telefonba, amikor megállít.

-  Lotte, tudnánk beszélni? – kérdezi félénken és hajába túr.

- Lydia, most leteszem, ebédszünetbe találkozunk – nyomom ki a telefont és a zsebembe süllyesztem azt.- Mondjad csak – nézek rá kedvesen. Megfogja a karom, kicsit arrébb húz, mert én megálltam az ajtóba, ezzel akadályozva a többi diák érkezését.

- Szóval most lesz a bál és nekem még nincs párom, legjobb tudomásaim szerint neked sincs. Így azt akarom kihozni ebből az egészből, hogy eljönnél velem? – teljesen lesokkolódok. Először is azon döbbenek meg, hogy Kevinnek még nincs társa, amikor mindegyik ujjára találna egy lányt. A második ok, hogy pont engem kér fel erre a posztra.

Nem tudom, mit csináljak, nem akarom megbántani Kevint, viszont én úgy terveztem, hogy Luke-al megyek. De a szöszi most haragszik rám, s nem esélyes, hogy a buliig ki fogunk békülni. S nekem muszáj ott lennem, az meg elég gáz lenne, ha egyedül mennék, amikor minden barátomnak van kísérője, én pedig ott lennék egyedül, lúzerként.

- Igen, persze – habogom, még mindig alig hiszem el.

- Akkor ott leszek, hatkor érted – mondja és egy puszit nyom az arcomra. – Később édes – köszön el.

Az arcom nem bizsereg ajkai érintésétől, mégse gondolok bele túl sokat. Mivel én megyek Kevin Conster-nel, az egyik legokosabb, de nagyon jó képű pasival! Ahh, Lotte nyugodj meg, tudod, lélegezz!

Az órák csigalassúsággal haladtak, már alig vártam, hogy elmesélhessem a többieknek, hogy kivel megyek a bálra.

- Kevin szexisten Conster?

- Igen, azzal – vigyorog továbbra is, mint a vadalma. – Calum, te mit szólsz hozzá? – lököm meg játékosan a mellettem ülő srácot.

- Hát.. Miért nem mondtad, hogy nincs párad, szívesen mentem volna veled.

- Ja, de olyan édesek vagytok Jessica-val, nem akartam elrontani az estédet. Különben is már van!

- Hát jó, de ha egy hajad szálát is meggörbíti, esküszöm, hogy kinyírom! – fenyegetőzik és védelmezően a karjaiba von, mintha az igazi húga lennék.

- Jaj, de kis édesek a nagy testvér-kis testvérölelkezés, de én szeretnék a barátom mellett ülni – egy magas vinnyogást hallok meg, már ebből a sípolásból, tudom, hogy Jessica érkezek közénk. Calummal sokkal kedvesebben beszél, mint velem, de mintha ezt a srác észre se venné.  Ha Cal boldog vele, akkor nem nekem szabad lennem a kotnyeles lánynak, aki belerondít egy kapcsolatba. Majd a srác is idővel rájön, milyen nőszemély is. Nem foszthatom meg a leckétől, amit meg kell tanulnia, még akkor, se ha a bennem élő védő ösztön, amit iránta érzek, késztett az ellentétére.

- Szerinted mikor fog rájönni?- hajol oda hozzám Lydia és fülembe suttog.

- Idővel, biztosan. Reméljük, nem sokára – mondom és a tálcám felé fordulok.

~*~

Calum garázsában lévő kanapén ülök és a próba végét várom, hogy beszélhessek Luke-al. Azt mondta, ma nem kell sehova se mennie, mert nem csak nekem, hanem a többieknek is feltűnt, hogy állandóan eltűnik. Mike fáradtan dobja le magát egy székbe, de előtte persze műtéti pontossággal helyezte gitárját a helyére.

- Öcsém, de meghúzom azt a csajt. Csak legyen már péntek – szökik ki a színes hajú srác száján, nem is zavartatva magát, hogy itt vagyok lányként és ez sért engem is. De legalább várja a bált..

- Mi lesz pénteken? – érdeklődik Luke és szájához emeli a doboz üdítőjét.

- Tudod a bál, amit Lotte és Lydia szervezett – világosítja fel haverját Calum.

- Ja, igen tudom. Neked is van már kísérőd Lotte? – Jaj ne, ne itt. Nem válaszolok, csak sután bólintok, majd lesütöm a tekintetem, de annyira kíváncsi vagyok reakciójára, hogy nem tudom sokáig nézni a kikopott szőnyeget. Látom, ahogy nyugtatólag lélegez, de látom rajta, hogy megbántottam, erről tanúskodik elsötétült tekintete.

- Baszki, most jutott eszembe, hogy még el kell mennem vásárolni, anyám megkért. Bocs srácok, mennem kell – áll fel és köszönés nélkül távozik. Nem tudom miért, de a kabátomat fogom meg és futás közben felhúzom, miközben az utcán az ő nevét kiáltozom. Látom alakját, még a sötétben is, így még levegőt veszek és utána futok, de ne skandálását nem hagyom abba, hátha megáll. Végül az egyik lámpaoszlopnál utolérem és megállásra késztetem.

- Luke, beszéljük meg..

- Nincs mit megbeszélnünk Lotte – mondja ridegen, én pedig érzem, ahogy egy tört szúr ezzel a szívembe. Indulna, de megakadályozom.

- Sajnálom Luke, csak nem válaszoltál én pedig kétségbeestem – már szúrta a szemem a könnyek.

- Ezért kerestél egy másik pasit, mindent értek. Most hagyd, hogy elmenjek – karja kicsúszik ujjaim közül. Nem hagyhatom elmenni.

- Én csak nem akartam elvenni az idődet a húgodtól – erre a mondatra megáll és visszafordul, tesz pár lépést, hogy jó mélyen belenézhessen a szemembe.

- Szánalmas vagy, hogy ezzel takarózol – sziszegi fogai között, mire az a tör, amit az előbb beleszúrt,
most megforgatta azt és vagy még tízszer beleszúrta. Fájt, de igaza volt. Szánalmas vagyok.. 

11. - Csajos nap

Chapter eleven

Lotte Rosenberg

Egy pár napja nem igazán alszom rendesen, közeleg a bál napja. Én pedig annyiszor próbáltam el elhívni Luke-ot – fejben. Soha se tudtam igazából is megszólítani és megkérdezni lenne e kedve velem tartani egy ilyen gimis bulira. Jézusom, ezt úgy mondom, mintha ő nem gimnazista lenne, hanem mintha valami egyetemista! Olyan szerencsétlen vagyok.

- Ugye tudod, hogy úgy nézel ki, mint a mosott szar? – rakja le tálcáját Lydia az asztalra és helyet foglal velem szemben.

- Szép köszönés, neked is kellemes napot – morgok. – Igen, tudom – túrok bele fáradtan a hajamban. – Nem alszok, mióta valaki – itt erősen rá célzok. – beleültette a fejembe a bogarat, hogy hívjam el Lukeot a Bálra.

- Beültetni a fülébe a bogarat.

- Mi van?

- Beleültetni valaki fülébe a bogarat, helyesen. Nem a fejébe, hanem fülébe – okoskodik.

- Jól van Lydia, én is tudom! Majd megnézlek, ha te nem alszol 3 napig, milyen baromságot hordasz össze – védekezek azonnal. Utálom, ha kijavítanak, annak ellenére, hogy én is folyton ezt teszem Calum-mal. Tényleg, ma nem is láttam az Új-Zélandi srácot, biztos elaludt, és úgy gondolta, akkor be se jön egész napra.

- Tudom, mi kell neked! – csettint a nyelvével a velem szemben ülő szőkeség, aki ugyanúgy ragyog ma is. Szőke haja ki vasalva omlik a vállára, egyik tincsét befonta és oldalra tűzte. Felsője egy krémszínű virágmintás felső, egy hasonló árnyaltú gombos pulcsival, amit nem gombolt be. Hozzá képest, ma is elbújhatok. Az én egyszerű rózsaszín pulcsim és fekete farmerom túl slamposnak és egyszerűnek bizonyul, hozzá képes. A hajamat csak megfésültem, semmi egyszerűt nem is csináltam vele. – Egy csajos nap! Suli után elmegyünk vásárolni ruhát a bálra, aztán körmöshöz és fodrászhoz is megyünk – tapsikol örömében. Büszke magára, hogy ilyen fantörpikus ötlet jutott az ő kis eszébe. Ellenkezni sincs időm, mert mikor megpróbálom, közbe szól. – Semmi, de. Megyek is és időpontokat kérek. Megennéd, ugye? Látom nem is ettél semmit ma – bők a gyümölcs salátájára és elém tolja. – Lotte, az még egy megbocsátható bűn, hogy úgy jöttél iskolába, mint egy élőhalott, de enned kell. Szóval, puszikaa megyek is – még mindig örömködig. Szinte három méterrel a padló fölött jár, vagy csak azért tűnik így, mert szökdécselve távozik az ebédlőből? Nem tudom, a lényeg, hogy nem igazán sok életkedvvel, de neki kezdek az ő ebédjének. Lassan kanalazva, minden falatot meg rágva fogyasztok, szinte látom magam kívülről. Igaza van Lydianak, úgy nézhetek ki, mint a zombi. Akarok változtatni rajta és nem is. Győzködöm magam, hogy álljak fel és menjek el a lány mosdóba legalább arcot mossak, és új sminket tegyek fel, de semmi. Nulla vagyok, a mi nap. Lehet tényleg jót fog tenni nekem egy pörgős csajos nap.

From: Luke 1:11 Du

Hogy vagy, Jégkorcsolya mester?

Üzenete mosolyt csal az arcomra és pár pillanatig meg is feledkezek a világról. Vajon, mi lenne ha most megírnám neki, hogy jöjjön el velem. Vagy az nagyon gáz lenne?

 Igen, Lotte az nagyon ciki lenne. Olyan, mint sms-ben szakítani – mondja fejemben egy hang. Ezzel a hanggal vitatkozok esténként is órákat, hogy hogyan kéne csinálni, vagy túl laza, vagy túl komplikált. Túl sok, vagy épp túl kevés. Mindig csak az egyik, az aranyközépút soha sem sikerült.

Inkább lezárom a telefonomat, és semmit se írok vissza.

~*~

- Indulhatunk? – ordít barátnőm, amikor kilépek az iskola kapuján. A kocsija előtt tipeg magas sarkújában, tökéletesen egyenesen áll, szerintem, ha meglökném is így maradnak, totálisan lecövekelt.

- Igen – motyogom, az életkedvem tényleg a mínuszokat verdesi. Lydia, mintha észre se venné, vigyorogva ül be a vezető ülésre és hajt az első állomásra a csajos napnak. A plázába. Sorba nézünk be az üzletekbe báli ruhák után kutakodva – na, azért senki se gondoljon, ilyen több szoknyás, abroncsos, habos-babos ruhákra, egyszerű koktél ruháról van szó. Mondjuk, egy olyat szívesen felvennék, ami volt a Hamupipőkében, az a kék ruha, egyszerűen lélegzetelállító volt.  

- És muszáj, lenne egybe ruha? Mi lenne, ha ez a szürke felső és ez a bőrszoknya? – mutattam egymáshoz a két darabot. Már kezdtem egy kicsit jobban érezni magam, nem, mint egy agy halott zombi. Lydia elgondolkodott az ötletemen, meg se vártam válaszát az öltöző felé mentem, hogy fel is próbálhassam. Lássam tényleg jól mutat együtt a két ruha nem csak a képzeletemben. Nem kellett csalódnom, szerintem eléggé jó volt, s tökéletesen meg felett egy kissé tavaszias iskolai bulira.

- Pörögj – utasított a szőke ciklon, miután kiléptem a kis helyiségből. Mint egy idomított kutya, parancsra teljesítettem, amit kértek tőlem. Elismerősen füttyent kettőt, amitől nő az önbizalmam, a pörgéstől kissé megszédülök, így nevetve barátnőm nyakába borulok.

- Köszönöm – csak ennyit mondok neki, mire ő erőset szorít ölelésén. Cipőm és kiegészítőm van, ami illik a végleges darabokhoz, így már csak Lydia-nak kutatunk ruhát.

- Mi lenne, ha kiírnám Ldyia Martin keress ilyen és ilyen ruhát, aki talál, az azonnal írjon! – poénkodok és már a telefonomat is előveszem.

- Meghibbantál, bármelyik hülye lotyó láthatja, és ha talál egyet, direkt megveszi előlem. Ne merészelj posztolni a ruhámról! – fenyegetően rázogatja mutató ujját előttem. Huha, ez már nem csak egy ruha, ez már az Ő ruhája. Végül is megtaláljuk a tökéletes kék darabot, amit megálmodott. Fantasztikusan áll rajta, mintha csak neki varrták volna. Az ő kék szeméhez és szőke hajához passzol a legjobban.

Miután kifizeti a darabot, megyünk is a második állomásra, ami nem más, mint a körmös és fodrász. Egy helyre járunk, így nem kellett bonyolítani, hogy kihez menjünk előbb. Az is szerencse, hogy a manikűrös és a fodrász egy helyiségben van, mert így is kevesebb utat kell megtettünk. Lydia pontosan elképzelte, hogy először a körmeinket készítjük el, majd egy kis haj igazítás, csak a végéből, hogy ne töredezzen.  Imádok Anna-hoz jönni, mert mindig gyönyörű körmöket csinál és közben beszélgetni is tudunk. Négyen voltunk a szobába, ketten-ketten egymással szemben. Anna és Emily mosolyogva hallgatták, ahogy csacsogunk Lydia-val. Egészen addig én is vigyorogtam, míg meg nem hallottam a szöszke srác nevét.

- Ma is írt, de sms-ben olyan gáz megkérdezni. Ha találkozok, vele megkérdezem.. talán – a végét már csak nagyon halkan mondom.

- Lotte, te akkor se kérnéd meg, ha ott állnátok egy bezárt szobában.

- Jól van, na. Kicsit furán érint ez az egész..

- Az agyad fura – vágja hozzám. A hajvágás alatt nem igazán beszélgetünk, burkoltan közölte velem, hogy addig ne fog hozzám szólni, míg nem beszélek Luke-al. De olyan jól ismerem, mint a tenyerem, így biztosra tudom, hogy a kocsiba be se fog állni a szája.

Lottóznom kéne! Mert Lydia-na tényleg az egész kocsi utat végig locsogta, hogy milyen jó lesz, majd a bál. 

10. - Randi? Randi.

Chapter ten

Lotte Rosenberg

A hét olyan gyorsan eltelt, hogy észre se vettem, de újra hétvége lett, ami egyet jelentet, ma – péntek este – lesz a randim Luke-al. Egész héten olyan titokzatos volt Luke, ahányszor csak rákérdeztem mit fogunk csinálni. Persze, azt úgy tettem, hogy a többiek ne vegyék észre.

Lydia-val suli után egyből hozzánk megyünk, hogy segítsen elkészülődni egy randira. Mondtam, hogy nem akarok kiöltözni annyira, mert Luke pontosan erre kért.

- Jó, de akkor is. Ha rajtad múlna egy elnyúlt pulcsiban és egy mackónadrágban mennél.

- Legalább önmagam vagyok – nevetek fel és ruhatároló szobámban vagyunk, ahol minden darab könnyedén elérhető és rendszerezett.

- Mi lenne, ha ezt vennéd fel? – emel maga elé egy fekte testre feszülős ruhát.

- Azt mondta nem étterembe megyünk, és nem is pubba, ahol berúgunk. Meg amúgy is azt csak akkor veszem fel, ha apu valami céges partit rendezz vagy megyünk – szavazom le a ruhát.

- És még nem erőszakolt meg egy vén kutya? Minden elismerésem – nevet és visszarakja a ruhát. Végül egy fekte magas derekú feszülős nadrágnál és egy kötött pulcsinál döntünk, hajam első részéből mindkét oldalról kiválaszt egy-egy tincset és befonja, majd hátul összecsatolja a két tincset. Sminkemet én magam is meg tudom csinálni, így abban a térben nincs szükségem segítségre. Mosolyogva nézek barátnőmre, aki a meghatóságtól csillogó szemekkel nézz rám.

- Olyan hamar felnőttél – mondja Lydia, ahogy egy anyuka szokta mondani a lányának. Neki is hangjában ott cseng a büszkeség, én pedig boldogan húzom magamhoz egy ölelésre. Annyi mindenen mentünk együtt keresztül, sírtunk már pasi miatt, vesztünk össze ruhán, veszekedtünk és napokig nem szóltunk egymáshoz, de mégis valami kötött a másikhoz és tudtunk bocsánatot kérni. Azt mondják, az kér bocsánatot, akiben nagyobb a szeretet. De nálunk mindig egyszerre történt, ő engem keresett, én őt és valahogy az út kellős közepén találkoztunk és egyszerre bukott ki belőlünk a szavak tömkelege. Annyira idillinek, annyira tökéletesnek hangzik, de mégis amikor fujtunk egymásra, mint a macskák nem, így éreztük. Most, hogy egymás karjaiban fuldoklunk levegőhiány miatt és könnyeink szúrják a szemünket, tudom, ő az igazi barát.

 A telefonom rezgett, ezért elengedtem Lydia-t és a zsebembe nyúlok a készülékért.

From: Luke Fri 18:59

Itt vagyok, gyere le!

Mivel senki se volt otthon, apu és Lana dolgozott, Isaac egy barátjánál van és majd Lana hozza haza, nyugodtan sétáltam ki az épületből. Viszont, ahogy a lifttel egyre lejjebb haladtunk, az idegességem egyre csak nőt. Miről fogunk beszélgetni? Mit fogunk csinálni? Ha ennek a randinak vége, lesz még egy és még egy, majd kijelentjük, hogy járunk, vagy nem ismételjük meg többé? S még kínosabb, amikor találkozunk a többiekkel együtt?

- Nyugalom, minden oké lesz – ismétli önmagát. Mindig, ismétlem, mindig ugyanazt mondja, ha meg akar nyugtatni. Olyan sablonosan hangzik, de mégis a szájából, olyan mintha valami varázsigét olvasna rám és egy percre teljesen felengedek. Puszit ad arcomra és kilépünk a hűvös utcára, szememmel keresem Őt. Az utca túloldalán áll, lazán neki dőlve sötétkék kocsijának. Szőke haja az ég felé áll, kis fiús mosoly arcán és engem figyel. Piercingjével játszik, ezzel próbálja leplezni mennyire ideges, csakúgy, mint én.

- Szia – köszönök és megölelem, újra megérzem különleges illatát. Megkerüljük a kocsit, udvariasan kinyitja nekem az ajtót, amit halkan meg is köszönök. Majd ő is elfoglalja a vezető ülést, belőlem meg ki bukik, újra.

- Hova megyünk?

- Meglepetés – vágja rá gondolkozás nélkül és egy kis pajkosság cseng hangjában. – De ígérem, imádni fogod.

- Oh, már ennyire kiismertél Hemmings? – húzom fel szemöldökömet.

- De még hogy, Rosenberg - kacsint és beindítja a motort. Csak haladunk az úton egyikőnk se szól a másikhoz, de nem is érzek késztetést, hogy megtörjem a kellemes csendet. A rádió halkan szól, amiből kellemes dal szól. Kinézek az ablakon, próbálom beazonosítni, hogy hová tartunk, de már rég nem tudom, hogy hol vagyunk. A lámpák lassacskán kapcsolódnak fel, ahogy érzik, besötétedik az ég. Megállunk egy piros lámpánál és Luke rám nézz.

- Izgulsz? – kérdezi, mire csak bólintok. Érzem, ahogy megfogja a kezem és megszorítja, apró gesztus, de nekem mégis sokkal többet jelent ennél.  Egy éles jobb kanyar után leparkolunk és megállunk egy hatalmas épület előtt, kívülről úgy nézz ki, mint egy fedett stadion.  Kiszállunk a kocsiból és egymás mellett sétálva indulunk, keze kezemért nyúl. Az ajtó előtt megáll és szabad kezével zsebébe nyúl, majd egy kulcscsomót keres, azon kiválasztja az egyiket, belehelyezi a zárba, nekem pedig leesik az állam. Neki saját kulcsa van egy stadionhoz. Mi minden nem tudok még róla.

- Nagybátyám itt dolgozik, tőle kértem el, amint elmeséltem mire kell – vigyorog és felkapcsolja a lámpákat. Ekkor jövök rá, hogy ez egy jégkorcsolya pálya.

- Honnét tudtad?

- Vannak forrásaim – húz maga után, a korcsolyatároló fele és kiválasztunk számunkra megfelelőt. Kész lettem a felvétellel meg se várva a szöszit, önkívületi állapotba kerülök, ahogy a korcsolya éle a jéghez ért. Mentem egy kört, mire Luke is a jégre lépett. Először kissé megremeg, de hamar visszanyeri egyensúlyát és immár kéz a kézben szeljük a köröket. Annyira szeretek jégkorcsolyázni, de már kezdtem elfelejteni az érzést, mégis ő itt volt és emlékeztetett rá. Megállok, így őt is arra késztetve, hogy egy helyben maradjon. Mélyen a kéken csillogó szemében nézek, és csak magamhoz húzom, hogy jó szorosan megöleljem. Másképp nem igazán tudnám kifejezni, hogy mennyire jól érzem magam. A szavaik itt most túl kevésnek bizonyulnak, pedig nagyon ritkán van olyan esett, hogy nem találom a megfelelő szavakat.

Nem tudom hány kört mentünk, az ötödiknél meguntam számolni, de nagyon élveztem. Viszont mindkettőnk lába fájt már, és kissé fáztunk is ezért ott hagytuk a helyet. A kocsiban felkapcsolja a fűtést, viszont nem indul el, csak engem nézz.

- Köszönöm szépen – mondom zavaromban, tudom, hogy nem ezért nézz, hogy kicsikarjon egy hálálkodást. – Tényleg nagyon jól éreztem magam.

Egy újabb észveszejtő mosollyal ajándékoz meg, a ma este nem tudom hányadára. A szívem pedig érzem, nem bírja sokáig ezt a gyors tempót, kénytelen lesz feladni.

Hamarosan elindulunk, viszont a haza fele út teljesen másképp telik. Hangosan. Be se áll a szám, mesélek neki, hogy anyukám vitt el először jégpályára, de nem ott tanultam meg. Hanem apukám testvérének van egy farmja nem messze és ott egy tón. Jó érzés volt visszaemlékezni, ahogy apu az egyik, míg anyu a másik kezemet fogja és úgy húznak a jégen. Amikor még együtt voltak..

- Holnap te is jössz Cal-hoz? – érdeklődik, újabb esélyt keres, hogy újra lássuk egymást. Szomorúan húzom el a szám.

- Nem, egész hétvégén tanulnom kell. Sajnálom – nyomok egy puszit szája sarkára és kiszállok az autóból. Nem hagyom, hogy bármit is reagálhatna, mert nem akarom, hogy feljöjjön a téma, mi lesz ez a randi után.

Tényleg egész hétvégén tanulunk Lydia-val a biológia témazáróra. Ez egy nagyon fontos dolgozat, még így a tavaszi Bál előtt. Igen azzal is rengeteg időt töltök a vele a hétvégén. Megszervezem a kaját, és innivalót. Dekorációs ötletekkel lát el engem legjobb barátnőm, amit közös erővel próbálunk megvalósítani. Míg ő a virágossal beszél, én lufikat és egyéb díszítő elemeket rendelek meg. Persze, nem maradhatott el a csajos pletykálkodás sem.

- És luke-al mész a bálra? – kérdez rá egyből legjobb barátnőm.

- Nem tudom – húzom el a számat. – Nem hiszem, hogy akarna jönni egy ilyen eseményre, nem az ő stílusa.

- Az ő stílusa ide vagy oda. Én a helyében biztos elmennék, már csak azért is, hogy veled legyek és tudod – a mondatát egy csókolózó pár imitálásával fejezte be, mire én válaszul megdobtam egy párnával. nevetve visszadobta és folytatta. – Minden esetre szerintem elmenne.

Nem tudom, lenne elég bátorságom elhívni? 

   

9. -Jobb?

Chapter nine

Lotte Rosenberg

Jól eső sóhaj szökik ki számon, amikor Isaac-el belépünk a házunk ajtaján. Végre hétvége.  Lerúgom magamról a cipőmet, és ledobom kabátomat. Öcsém hasonlóan tesz, majd kíváncsian rám pillant.

- Mit csináljunk?  Apu és Lana is csak késő este érnek haza – érdeklődöm. Fölcsillannak a szemei és egy hatalmas vigyor csúszik az arcára. Én már tudom mit fogunk csinálni. – Te választasz filmet, én addig összeszedek minden édességet, de előtte öltözzünk át. – kacsintok rá, és a hosszú folyosó végén két fele szakadunk. Én jobbra, ő pedig balra. Belépek a saját birodalmamba és ruhásszekrényemhez megyek, előhalászok egy szürke-rózsaszínes buggyos melegítőnadrágot és egy elnyúlt pólót. Hajamat  lazán összekötöm és megszabadulok minden ékszeremtől, amit ma viseltem. Utam ez után a spájzba visz, előveszek mindenféle nassolni valót – kekszet, csokit, gumicukrot -, majd a hűtőben turkálva előveszem a tejet és banánt. Egyik szekrényből pedig a cukrot, és banán turmixot készítek. Két hatalmas bögrébe öntöm a habos italt. Mindent felhalmozok  két tálcára és a nappaliban lévő asztalra rakom.  

- Na, mit nézünk? – ülök le a számítógép elé, amit a nappaliban lévő Tvhez csatlakoztatok. Meg keresem a Hobbit - Váratlan utazás c. filmet és elindítom. Ledobom magam az öcsém mellé a párna halomba, kényelmesen betakarózom és felbontom az egyik zacskót. Majd tekintetemet a képernyőre szögezem.

Már több mint a felénél jártunk, amikor valaki csöngetett.  Nem tudtam ki jöhetett, nem igazán sűrűn vannak vendégeink, hacsak nem apám tart egy céges partit. Mondtam öcsének, hogy nézze tovább, én addig meglessem ki jött hozzánk. Felveszem a falra rakott kaputelefont.

- Igen? – szólalok meg.

- Lotte? Szia, én vagyok az, Luke – hallom meg, mély és férfias hangját.

- Mit keresel itt?

- Beszélni szeretnék veled. Beengedsz, elég hideg van kint, vagy zavarok? Bocsi, hogy nem szóltam, hogy jövök, csak erre jártam és.. – magyarázkodott,  nem láttam, de tudtam, hogy hajába túr.

- Gyere, legfelső emelet – nyomom meg a gombot, mire berregő hanggal jelzi, hogy az ajtó kinyílt. A bejárati ajtót kinyitottam és vártam, hogy a lift felérkezzen és kilépjen belőle.  Szél fújta haja, piros fülei és mosolyát meglátva nagyot dobbant a szívem.  Biccentek a fejemmel, ajtót szélesebbre tárom, hogy jöjjön be.

- Kérsz valamit? – udvariaskodom.  Végig mérem, fekete csőfarmer, bakancs és egy Nirvánás póló van kabátja alatt. Magamra nézek és elszégyellem, mennyire hülyén festek az én elnyúlt otthoni cuccomba.

- Nem, köszönöm. Beszélhetnénk?

- Persze – intek a fejemmel, hogy kövessen. Benézek a nappaliba, ahol Isaac, még mindig a filmet nézni.  – Isaac, az egyik barátom itt van, nézd tovább a filmet. Ne egyél sokat már, mert meg fog fájdulni a hasad.

Ő csak megforgatta a szemét és tovább nézte a Tvt. Elindultam a szobám felé, hallottam, ahogy Luke a nyomomban van. Kinyitottam az ajtót és leültem az egyik babzsák fotelembe, ami a padlótól a plafonig érő könyvespolc előtt volt. Luke össze-vissza járkál a szobámba, mint egy ketrecbe zárt oroszlán. Minden centiméterét felfedezte a lakhelyemnek, a faliújságnak, ahol különböző teendők, programok, és képek voltak. Meg egy idézetes naptár, minden hónapra valami híres írótól való szösszenet.

 - Mi lesz március 1-jén? – kérdezz rá.

- Akkor lesz a bál az iskolában –válaszolom. 

- És 17-én? 

- Akkor pedig nyaralni indulunk. 

Még egyszer körbe futja tekintetével a szobát, majd leül velem szemben lévő babzsák fotelba.  – Szóval..

- Szóval.. – ismétli meg.  – Arra gondoltam, hogy..

Gondolatban ötszáz féle megoldást találtam ki erre a mondat befejezésére.  

Arra gondoltam, hogy megismételhetnénk a szilvesztert, de ugyanolyan semmilyen érzelem nélkül.

Arra gondoltam, hogy elmondhatnánk a többieknek, hogy ne legyen kínos.

Arra gondoltam, hogy találkozhatnánk másokkal is.

- Szóval arra gondoltam, elmehetnénk randizni. Tudom, nem igazán jól kezdjük a megismerkedést, de nekem igazán szimpatikus vagy.  Nekem ez a kezeljük egymást barátként dolog, nem megy – szívem hevesebben kezdett verni, szinte csak azt hallottam, ahogy gyorsabban pumpálja a vért. Majd egy ütemet kihagyott és újra vad vágtába kezdett. Éreztem, ahogy az a sok vér arcomba fut, és egy paradicsom megirigyelné a színemet.  Most ebben a pillanatban kellene válaszolnom arra kérdésre, ami szilveszter óta foglalkoztat. Pro és kontra listát állítottam minden este össze, hogyha egyszer erre a beszélgetésre kerül a sor, csak könnyedén átugorjam az akadályt. Nem hittem volna, hogy mostanában sor kerül rá, még nem elégszer próbáltam el a tükör előtt a különböző eshetőségeket. Nem voltam rá felkészülve, de szívem mélyén tudtam, csak az agyammal nem akartam beismerni.

- Luke, én..

- Csak ne mondj csípőből nemet, gondolt át.

- Néha megvárhatnád, amíg végig mondja az ember a  mondatát – forgatom meg a szemem.  – Azt akartam mondani, hogy nagyon szívesen elmegyek veled egy randira – vigyorgok rá, majd zavaromban szőnyegemet fixírozom.  Szívverésem már kezdett visszaállni a rendes tempóba, amikor közelebb ült és karjait körém nem csavarta. Émelyítő illata orromba kúszott, forró teste szinte égette az enyémet, olyan volt mintha valami elektromos dolog megrázna. Mint amikor a bevásárló kocsi kis dugója, ami az apró tartó rését védi sorok között tolva hirtelen megrázz, te meg semmi másra nem tudsz gondolni, csak hogy fura érzés volt.  Nyaka hajlatába fúrtam a fejem, míg ő állát fejem búbjánál támasztotta.  Vajon észreveszi szívem heves dübörgését, és sűrű levegővételemet, hogy valamivel nyugtassam azt.

- Nem maradsz itt nézni egy filmet?- bukik ki belőlem, még mielőtt rendesen át nem gondolnám.  Miért van az, ha Luke a közelemben van, meggondolatlanul mondok ki dolgokat, az a kis szűrő az agyam és a szájam között egyszerűen csak kikapcsol?

- Nem zavarok?

- Egyáltalán nem – mosolyodok el, és felállok, ezzel őt is erre késztetve. Karon ragadom és a nappaliban lévő öcsémhez ráncigálom. Miután letudtuk a bemutatkozást, újra a számítógép elé térdelek és hallgatom, ahogy a két fiú felettem vitatkozik, hogy milyen akció filmet nézzünk.

- Ha nem találjátok ki gyorsan, én választok, de akkor sírós filmet nézünk – fenyegetem őket.  Persze, sose nézetnék velük olyan filmet, mert tudom, abból én jönnék ki rosszul.  – Szóval, milyen döntést hoztatok?

- Az Útvesztő – hangzik, a válasz én pedig azonnal beállítom, és a kanapéra fekszek. Közel Luke-hoz, talán túl közel, de őt ez kicsit se zavarja, és engem se.  A film háromnegyedénél már Isaac egyenletes szuszogását hallom, és Luke egyenletesen verő szívdobbanásait. Megállítom a filmet, mire a szőke hajú fiú megébred. Ujjamat szám elé helyeztem, hogy halkan, mert elaludt az öcsém.  Megpróbálom felemelni, de nem sikerül, ezért a másik emeli fel és követ engem, hogy megmutassam hova fektesse öcsémet. Betakarom és lekapcsolom a villanyt, ahogy megfordulok Luke erős mellkasának ütközök. Utálom, hogy több mint egy fej különbség van, ezért mindig kitöröm a nyakam, ha rá akarok nézni. Ahogy tekintetünk összecsatlakozik, úgy érzem, csak mi vagyunk az egész lakásban, nem pedig ott állunk az öcsém szobájának ajtajába.  Olyan szép kék szemei vannak, olyan, amiben el lehet veszni. Én pedig teljesen elvesztem.  

Már csak azt veszem észre, hogy alsó ajkamat rágcsálom, miközben szemei és ajkai között ingadozik a tekintetem. Elég közel hajol ahhoz, hogy érezzem a csoki illatát, amit nem olyan rég ettünk. Karjaim nyaka köré fonom, szemeim automatikusan lecsukódna, mikor ismerős csipogás hallok meg, szemeim azonnal kipattannak és ellököm magamtól Luke-ot, ő csak értetlenül bámul rám.

- Haza értek – suttogtam, azonnal belöktem őt a szobámba. – Maradj itt, valahogy kicsempészlek, csak legyél csöndbe – csukom rá az ajtót és azonnal az előszobába igyekszek, ahol két nevelőm valamin nagyon nevet.

- Sziasztok – köszönök nekik és megölelem őket. – Milyen volt a munka? – érdeklődöm, ők egyből a konyha felé veszik az irányt, hogy leüljenek, és elfogyasztják az ilyenkor szokásos borjukat és elmeséljék egymásnak a napjukat. Ezzel is erősítsék kapcsolatokat. Apu felfogta, hogy túl sok időt tölt a munkájával, így minden nap egy-egy órácskát csak ránk szán telefon nélkül. S azaz egy hónap is erre lett kitalálva, amit még Lana talált ki, amikor egy éve randizgattak apával. Nehezen emésztettem meg, hogy Lana belépett az életünkbe, azt hittem csak apu pénzét akarja elszedni, de nem. Ő tényleg szereti, és mivel apa szemében látom azt a csillogást, tudom ő is.

Idejét érzem, hogy felszívódjak és meglátogassam az én rejtegetett szőke barátomat. Ő kényelmesen fekszik az ágyamban és az ajtónyitódásra megugrik, mire nekem nevetnem kell, de visszafojtom.

- Tudom, hogy fogunk kijutni – mondom neki. – De előtte át kell öltöznöm – ezzel a mondattal bemegyek a gardróbomba és ruha után kutatok. Előhalászok egy fekete vastag pulcsit és azt magamra húzom, majd egy szokásos sztreccs farmer nadrágot veszek fel.

- Ugye tudod, hogy az őrületbe kergetsz ezekkel a nadrágokkal? – búgja a fülembe, mikor kilépek, és derekamnál fogva elkap. Csak halkan felkuncogok és egy puszit nyomok arcára. – Gyere - fogom meg a kezét és halkan osonunk a folyóson, szinte egy akciófilmben érzem magam. Én megállok a nappali ajtója előtt, így őt kitakarom, míg az előszobába nem megy.

- Nem baj, ha elmegyek kicsit sétálni?

- Nem, dehogy menj csak. Isaac?

- Filmet néztünk, elaludt most pedig az ágyában alszik, de lehet fel fog ébredni. Sziasztok – köszönök el, és utolérem Luke-ot, majd egyszerre kilépünk az ajtón. A liftben összepacsizunk, és örültem, hogy még van egy óránk kettesben.

Sétálgattunk a hidegben az egyik közeli parkban és csak beszélgettünk, olyan dolgokról, amikről nem szoktam, meg eredt a nyelvem az álmaimról, amit a legtöbb embernek el se mondok, mert csak a képembe nevetnének. Szeretnék könyveket kiadni, de tudom, hogy apám nem gondolná, hogy ez a megfelelő szakma lenne. Mert mi van, ha írnék egy olyan regényt, ami senkinek nem tetszene, és akkor annyi, vége a karrieremnek, ott maradtam állás és pénz nélkül, ezért kell egy biztos állás, az írás pedig csak egy hobbi. Ő is hasonló cipőben jár, csak a zenéléssel kapcsolatban.

Kezemet dörzsölgetem, hogy ne fázzanak annyira, mire ő magához húzza és ráteszi sajátjait. Belefúj kettőt, majd újra összedörzsöli.

- Jobb?

- Sokkal – vigyorgok rá, mire ő viszonozza a gesztust.  Kezeinket összefűzte és csak álltunk az egyik fa előtt és vigyorogtunk egymásra, mint két idióta.