8. - Buli

Chapter eight

Lotte Rosenberg

Útban a Három Király felé jókat nevetünk, és a még mindig adrenalinnal fűtött fiúkat hallgatjuk, mennyire élvezték a fellépését. Mindig azon veszem észre magam, hogy Luke-ot figyelem, hogy valahogy az ő hangját jobban érzékelném, míg a többieké halk suttogásként hat rám. Rám mosolyog, én pedig vissza rá, ez is egy fajta kommunikáció, nemde? Csak mit takarhat egy-egy vigyor, számára mit jelent, és számomra mit jelképez, teljesen mást. Szerintem.

A törzshelyünk előtt néhány méterre leparkolunk és csoportosan csörtetünk be a kocsmaféleségbe. Én és Lydia – aki már most egy pasival szemezz – egy asztalt foglalunk el, míg a srácok az első körünket hozzák.

Észben tartom, hogy mennyit iszok, és még Lydiaát is, mert nem szeretném, hogy megismétlődjön, azaz esett.  Ugyanígy csoportosan eljöttünk egy szombat este – persze Luke nélkül, akkor még egyikünk se ismerte.  Lydia szokás szerint magára vonta az összes férfi tekintetét, és szinte mindenki meghívta egy italra. ő nem akarta visszautasítani ezeket a „nagylelkű” ajándékokat, így az összest megitta, amit kapott. Persze, egyikkel se akart eltölteni öt percnél többet, így nem is szándékozott ott maradni az adott sráccal, mégis hamis reményt ébresztett a fiúkban. Nekem és többieknek is elegünk volt nézni, ahogy barátnőnk leissza magát a sárgaföldig, így leültünk egy távolabbi boxba. Fél szememet mindig a szőke ciklonon tartottam, bármikor támadásba tudtam volna lendülni, akárcsak egy anyatigris. Mint minden embert, engem is szólított a természet pár pohárka után, így Calum-ék lelkére kötöttem, figyeljenek a lányra kicsit helyettem. Sajnos jött egy szőke bombázó, akit Mike-ék nyálcsorgatva néztek, így esélyük se volt megakadályozni, hogy Lydia-t egy erősebb férfi felkapja a hátára és elvigye. Istenem, annyira kétségbeestem, amikor kijöttem a mosdóból. A hajamat tépkedtem idegességemben, hívtam a telefonját, embereket kérdeztem meg a bárban nem e láttak valakit, mígy egy eléggé szálkás, magas, szőke srác meg nem szólított és el nem árulta a pasasnak a nevét és lakcímét, aki elvitte Lydia-t. Azonnal taxit hívtam és a házhoz szállíttattam magunkat. Az események felgyorsultak, az egyik pillanatban még a kocsiban ülünk és imádkozunk, minél előbb odaérjünk, hogy ne legyen túl késő. Fel akartam hívni a rendőrséget, de az egyenlő lett volna aláírni egy halálos ítéletet mindegyikünk számára. A szüleink örökre bezártak volna a szobánkba és eltiltottak volna egymástól. Szerintem az egyikünk se érte túl. A lakásnál Calum dörömbölni kezdett, mire a pasas ajtót nyitott, Mike és Calum úgy rontottak be a házba, mintha annak rendje lenne. Az egyik az öreg fószert ütötte pofán, a másik pedig az öntudatán kívüli Lydia-t hozta ki és nyomta a kocsi hátsó ülésére. Azonnal beültem mellé és közel húztam magamhoz. A könnyeim folytak a megkönnyebbüléstől, hogy életben van, de főleg hogy jól és semmi se történt. ( Ezt csak később tudtam meg, de valahol belül éreztem, hogy jókor érkeztünk.) A két srác is bepattant a kocsiba és taxi sofőrnek több se kellett pucoltunk, mielőtt a férfi kihívja a zsarukat, bár én a helyében nem tettem volna, mégis csak azzal beismerné a saját bűnösségét is. Calum házához mentünk, mert nem volt otthon se Joy, se senki. A taxi sofőrt eléggé rendesen lefárasztottuk, de jól meg is fizettük. Még megjegyezte: „Sose volt ilyen izgalmas éjszakám.” Válaszul csak annyit nyögtem ki: Szerintem nekünk se.  A fáradtságtól, majd’ összeestem, de mégis Lydia élet jeleit vizsgáltam egész éjjel, összefogtam a haját, amikor hányt, kimosattam vele a száját stb. Reggelre, már csak egy kis másnaposság volt. A szüleink az óta se tudnak róla, pedig én az elején győzködtem a többieket, hogy jelentsük fel a pasit, és mondjuk el a felnőtteknek, de ilyenkor egy csomó ellenérvet kaptam, így inkább befogtam a számat.

Egy jó ideig Lydia a kocsma közelébe se ment, nem hogy alkoholra nézni. De mint mondta ennek már fél éve, s ne aggódjak figyelni fog.  Az én gyomrom mégis görcsben van, és bármikor készen vagyok én magam behúzni egy alaknak, aki csak megkörnyékezi a legjobb barátnőmet.

A bárban megcsapott az a jól ismert szórakozóhely szag. Az alkohol és az izzadtság orrfacsaró bűze. Mégse tudta ez elrontani a kedvünket, a srácok most vannak túl egy nagyon jól sikerült koncerten ünnepelnünk kell. Azonnal elfoglaltunk egy asztalt és erősködtem, hogy én megyek az első körért, de nem engedték. Viszont Mike fülig érő mosollyal jött vissza hat feleses pohárral. Mivel átlátszó volt, gondoltam vodka.

- Nagyon büszkék vagyunk rátok, és csak így tovább!  5 second of Summer –re! – mondtam és középre toltam a poharamat. A többiek is így tették és koccintottunk, míg a többiek is megismételték a banda nevét. Minden körre mondtunk valamit, hogy mire iszunk. De egy idő után én és Lydia is csak az alkoholmentes koktéllal koccintunk. Olyan kis cuki esernyőt is kaptunk hozzá, amit a fiúk azonnal elvettek és játszani kezdek vele. Igen, értett tizenhét évesek. Haha, jó vicc.

- Táncolunk? – kérdezi tőlem Luke, mire igenlően válaszolok. A kezemnél fogva vezet a lötyögő tömeghez, s mi is hasonlóan kezdtünk el mozogni. Annyi különbséggel, hogy mi nevettünk egymáson.

- Nem így kell, nézd – lépek egyet balra, majd jobbra, fordulok egyet, majd tapsolók. A fiúk próbálja utánozni a mozdulatot, amin röhögnöm kell. – Igazán profi táncos vagy, Lucas – mondom. Szinte lefagy, ahogy kimondom a nevét, pánikolni kezdek, hogy ellőttem a pöttyös, és most örökre megharagudik rám. Biztos utálja, ha így nevezik, jaj Lotte, de bolond vagy!

- Mond még egyszer – hangja mély és rekedt, amitől mosolyognom kell. Szinte érzem, ahogy forr a vér az ereimben, ahogy így beszél.

- Lucas – suttogom a fülébe. Az este így telik, jó hangulatban. Táncolunk, nevetünk.

Luke mellettem ül a boxban, egyik kezét csípőmön pihenteti. Kezdem érezni magamon az álmosság jeleit, így vállára hajtom a fejem. Férfias illatta orromba mászik, olyan jó illata van! Nem tudom, miért van, de biztonságban érzem magam mellette. Azt hiszem, senki se bánthat, mert ő megvéd tőlük. Bolondság, hiszen nem lehet semmi közöttünk, azok után.. 

7. - Biztos vagy benne Lydia?

Chapter seven

Lotte Rosenberg

A telefonom eszeveszettül csörög, sután kinyúlok érte, hogy megnézzem, ki zaklat ilyenkor. Senki, csak emlékeztető, hogy ma lesz Calumék koncertje. Várjunk, ma lépnek fel a srácok?! Ilyen gyorsan eltelt volna két hét, az lehetetlen. Mégis lehetséges, az idő úgy szaladt el mellettem, hogy észre se vettem. Annyira belefeledkeztem a tanulásba, és persze a gondolkodásba, – Luke-ről – hogy teljesen elvesztettem az időérzékemet.

Papucsomban csattogva közelítettem meg a konyhát, ahol Daisy már a reggelit tálalta fel. Apa a munkahelyén van, mint mindig. Lana mosolyog, mint mindig. Öcsém, meg a mesét nézi, mint mindig. Vajon nekem is van ilyen jelzőm, egy olyan dolog, amit mindig csinálok, s ha igen, mi az? Vajon, hogy túl sokat agyalok mindenen, vagy olyanokért is tudok több napig hisztizi, amit más csak egy vállrendítéssel lezártnak tekint. Lehetséges, de most minden gondolatomat a reggelim kötötte le. Éreztem, hogy szerelem van a levegőben, s kávé illatú. Bizony elkészült az koffeinlöketem, amivel lépést tudok tartani a többiekkel nap, mint nap. Mára már olyan rituálés szokássá vált a feketeség ivása, hogy nem értem régen, hogy maradtam életben.

- Mára mi a terved, édesem? – kérdezi kedvesen a szőke ciklon velem szemben.

- Calum-éknak ma lesz egy koncertje, elmehet ugye? – pislogok egy párat és még ellenállhatatlan is mosolyog, ami persze beválik, főleg a világ legengedékenyebb nőjével szemben használom.

- Persze – feláll és a tányérjával együtt távozik, de az ajtóban rám kacsint. – Csak okosan! – viccelődik.

A koncert este hétkor lesz, így nem csoda, ha Lydia már öt órakor betoppan – még a csengő se szól, mivel tudja a kódot. Isaac nagyon örül, hogy itt van Lydia ’néni’. A lila babzsák fotelban foglal helyett, míg mi készülődik az esti kiruccanásra.

- És mi van Luke-al? – csicsergi barátnőm, miközben a szempilla göndörítővel ijesztgeti Isaac-et. – Nézd, csak ki kell nyújtanod a nyelved és meglátod mire való, na – de az öcsém ennél okosabb és nem dől be neki.

- Semmi, ő is ott volt azon a bálon. Beszélgettünk.

- És? Lotte, komolyan mindent fogóval kell kihúzni belőled? – hisztizik látványosan, annak érdekében, hogy megnyíllak. Én szót fogadok, és elmesélek neki mindent – persze kihagyom, az ő családi dolgát a húgával. Az velem osztotta meg, nem tudom, hogy mással is megakarja, meg kicsit irigy vagyok. Azt akarom, hogy csak én tudjam, a legféltebb titkát. Normális, ugye?  

- Biztosan össze fogtok jönni a bulin!- tapsikol örömében, nem is akartja elrejteni mosolyát.

- Milyen buli? – értetlenkedem, én nem kaptam semmi programlistát.

- Koncert után, bulizni megyünk a 3K-ba. – tájékoztat viháncolva, majd ruhákat kezd el kidobálni a gardrób szobámból az ágyra. Az igazi neve Három Király, de rövidítés képen 3K-nak hívjuk. Kocsmaféleség, de nagyon szépen fel van újítva és tisztán is van tartva. Azért lett a törzshelyünk, mert itt azokat is kiszolgálják, akik még nem felnőtt korúak. Nem kell mindig egy embert keresnünk, aki megveszi nekünk az italokat. Utáltam, mindig is odamenni valakihez, hogy vegyen meg nekem ezt, meg azt. Mégis a legtöbb esetben, rám és Lydia-ra marad ez a feladat, mondván: Ti lányok vagytok, ha szépen néztek, még lehet helyetted is kifizettik. Na menj már! 

- Én a helyedben azt a csípő farmert venném fel ezzel a felsővel - mondja, miközben egymáshoz méri a ruhadarabokat, melyik mennyire passzol a másikhoz. Nagyon szeret ezzel foglalkozni. Órákat tud tölteni , hogy a ruhái és kiegészítői tökéletesen passzoljanak egymáshoz. Szerintem a közeljövőben is valami hasonlóval fog foglalkozni, de még kitudja. Lehet észbe kap, és neki áll tényleg, rendesen tanulni, nem csak átolvasom párszor és meg van a C. 

- Lydia, biztosan ott akarsz lenni bulin? - hangom aggodalmat tükrözz, tekintettemmel együtt. 

- Miért kérdezed ezt? Ajj, jézusom Lotte, több mint fél éve annak. Már jól vagyok – biztosít róla.

- Rendben, bízom benned. Nem szeretnék kórházban kikötni az este - szavainak meg kéne nyugtatnia, mégis ideges vagyok. Félek, hogy az este rossz dologba torkollik. 

- Nem fogsz, nyugi van! Na, csipkedd magad, mert el fogunk késni – dobja felém a ruhákat, miket elkapok. Fürdőmbe megyek, és felveszem az általa választott darabokat. Hajammal nem babrálok sokat, csak megfésülöm és párszor beletúrok, hogy ne lapuljon a fejemre. Utána kénytelen vagyok székre ülni, s csöndben tűrni, hogy a barátnőm babráljon az arcommal. Isaac már rég elmenekült, lehet nekem is azt kellett volna. 
- Na, kész is vagy. Nagyon szép vagy - ad a kezembe egy tükröt. - Nagyon ügyes vagy, Lydia! - dicséri magát, és vállon is veregeti saját magát. Nevetnem kell egoista megjegyzésén, mégis igaza van. Szemhéjamat csak nagyon halványan festette ki, inkább számat hangsúlyozta egy erős rúzzsal, 

- Jól van, megyünk már. Látod, már a kocsiban ülünk, nem fogunk elkésni – barátnőmet jobban izgatja, hogy ne késsünk, mint maga az esemény. A pontosság a fő erénye, s ezt még akkor se szeretné megszegni, ha velem van. A késés mesterével.

Megérkeztünk a kijelölt címre, magam előtt belöktem az ajtót és megdöbbentem a bent látott ember tömegen. Nem tudom, hogy ez a fiúknak köszönhető – mert nem egyszer léptek fel, de nekem csak most volt időm meglátogatni egy ilyen esemény – vagy mindig ennyire sokan vannak ezen a kissé lepukkant szórakozóhelyen. Lydia erősen kapaszkodik a táskám szíjába miközben én utat török magamnak az emberek gyűrűjében. A pult felé igyekezve legalább százszor elmondtam a „Elnézést, arrébb menne” és ennek hasonló változatait. Végül megérkeztünk a bárpulthoz. Mindkettőnknek kértem egy üveges kólát, miután kézhez kaptuk első dolgom volt megfordítani. Elővigyázatosság, amióta Lydia-val történt az a balesett leellenőrzöm, nem e fecskendeztek bele valamit, s ezért iszom csak palackos innivalót.

Pár perc elteltéével, Luke és a többiek bukkantak fel a színpadon. A szöszke fiú lépett a mikrofonhoz.

- Helló mindenkinek!  Mi vagyunk a 5 Seconds of Summer és akkor kezdjük is el – épp hogy befejezte a mondatot, a basszus már szólni is kezdett. A bent lévők egyszerre kezdtek el táncolni, vagy valami olyasmit csinálni. Inkább nevezném lötyögésnek, mint mozgásnak.

Bár be kell vallanom, az ismerős számok hallatán, bennem is elindult valami és pár perc múlva már legjobb barátnőmmel átvágtunk mindenkin és ott csápoltunk az első sorban. Luke lekacsint rám, mire én válaszképp visszamosolyog és élvezem tovább a zenét. Táncoltunk, énekeltünk, néha pedig egymásra nevettünk Lydia-val. Úgy néztünk ki, mint pár 17 éves, akik élvezik az életét. S tényleg úgy is éreztem magam. Boldognak, s szabadnak. Ennek a kettő érzelemnek az egyvelege dolgozott rajtam, 

- Nagyon jó volt – mondja magából kikelve Lydia, és csak fecseg és fecseg a kocsiban, útban vagyunk a 3K-ba.

- Neked is tetszett, Lotte? – ölel át Cal, izzadt arcát hozzám dörgöli.

- Fuj, menj már – nevetek. – De, amúgy igen klassz volt.
________________________________________________

Kedves Olvasók! 
Először is szeretnék elnézést kérni a késésért, a géppel nem volt minden rendben. Másodszor pedig a rövid részért, de ez csak azért van mert ez csak bevezeti a következőkben történő dolgokat. Remélem azért tetszett! 
xx,
Raine Loire 

6.- Megeredt a nyelve

Chapter six

Lotte Rosenberg

„Tudom, hogy bejövök neked”- visszhangzik a fejemben újra és újra. Bármennyire is szeretném, nem tudom elfojtani a mosolyomat. Tényleg, de tényleg akkor azt éreztem képes vagyok elfelejteni mindent és megcsókolni, s tudom, ezt egy jelnek kell vennem, hogy akkor megszólalt a telefonom. Mintha az Égiek üzennék, hogy „Nem-nem, ő rossz srác, ne csókold meg!”. De csesszék meg, én annyira akartam érezni ajkait a sajátomon.

Tervek szerint úgy van, hogy ma egy családi nap lesz. Délelőtt filmezünk, délután pedig Jótékonysági bálra vagyunk hivatalosak.

Szóval normálisnak számított, hogy melegítőnadrágban és egy pólóban és összekócolt hajjal nyakig betakarózva ültem a nappaliban és a körmeimet is lerágtam –persze, csak képletesen -, annyira izgultam mi történik majd a főszereplővel. Szegénykét elrabolták, agyonverték, többször is halál közeli állapotba került, már épp kilehelte a lelkét, amikor végre – imáim meghallgattak – megjelenik a szereplő társa és megmenti. Hurrá! Utána egy vígjáték volt a soros, amin tényleg sokat nevettünk, de ez az a fajta volt, ami tényleg humoros. Nem volt benne erőltetett viccek, ami miatt nekem csak még jobban tetszett. A fejembe véstem a címét, hogy mondjam Lydia-éknak, hogy egyik péntek este megnézhetnénk. Kivételesen ebédet rendeltünk egy közeli kínai étteremből, mivel egyikünknek se volt kedve felöltözni és elmenni, a bejárónőnket pedig haza küldtük, hogy jól meg leszünk nélküle is, nyugodtan pihenjen ő is a hétvégén.

- És mit kell fel vennem erre a jótékonysági ünnepségre? – kérdezem már a kanapé mellett állva, tervezve, hogy elmegyek fürdeni és rendbe szedem magam.

- Nekem nagyon tetszik az a kék ruhád, szerintem az jó lesz – mosolyog kedvesen Lana. Bólintok egyet és már el is hagyom a helyiséget, ahogy elterveztem a fürdőbe megyek és meleg vizet engedek a kádba.  Még van elég időm, hogy egy kicsit áztassam magam. Élvezem, ahogy a meleg vízben pihegek, és Luke-ra gondolok. Tegnap óta csak Ő kár a fejemben, nem mintha újdonság lenne. Szilveszterkor befészkelte magát az agyamba, azóta csak bővül a fejemben lévő lakása, már kész villája lehet!

„Tudom, hogy bejövök neked” – mondta. S sajnos teljesen beletalált, viszont az eszem tudja, hogy nem lenne helyes azok után, amik történtek. Gombóc nő a torkomba, amitől nem tudok nyelni. Könnyek folynak le arcomról, sűrűn pislogok, hogy abbahagyjam, de végül befejezem, és csak hagyom folyni lefele. Szeretném magam túltenni az egészen, és megpróbálni a lehetetlen: elfelejteni a szilvesztert. Bebújok a víz alá, hogy megmossam a hajamat. A kádból kiszállva magam köré tekerek egy törölközőt és a hajammal babrálok először. Megfésülöm, majd beszárítom és így tovább folytatom a készülődést. Az utolső lépésként befujtom magam kedvenc virágillatú parfümömmel.

Az ajtó előtt öcsémet látom, akinek ki van tűrve az ige és hisztizve várja, hogy valaki odamenjen és segítsen neki.

- Hé, nyugi – szólal meg, majd megigazítom a ruháját. – Jaj, de fess valaki – nevetek. – A cipődet szeretnéd, igaz?

- Igen – válaszolja, mire előhalászom neki, az én magas sarkúmmal karöltve. – Tessék – rakom elé, mire ő leül a kis székére és felhúzza. Követem a példáját és én is cipőt veszek. Kabátomat is magamra kapom, és öcsémre adom a sajátját. Időközben apuék is csatlakoznak hozzánk és már indulhatunk is.

- Lent vár a kocsi, induljunk – sürget minket Lana, de arcán még mindig ott van a mosoly. Az autóban mind hátra ülünk, kifele bármáluk az üvegen. Nézem, a mellettem elsuhanó tájat. Nem sok időt kocsikázással, pedig még úgy szeretném! Számat húzva ugyan, de kikecmergek a járműből. Isaac a kezemért kap, hogy el ne vesszen a sok ember között. Egymás mellett lépdelve megyünk be a hatalmas épületbe, egyből megcsap a zene hangja, az üvegpoharak csörgése és halk beszélgetések, néhány futó nevetés. Egy markáns arcú fiatalember pingvin jelmezben – öltönyben – lép mellénk.

- Üdvözlöm Mr. Rosenberg és kedves családja – fordul felénk is, egy másik a kabátomért nyúl és lesegíti rólam, megismétli a folyamatot Lana-nál és Isaac-től is elkéri. Az asztalunkhoz kísérnek bennünket, és kihúzzák nekünk a széket. Meg kéne szoknom ez a felhajtás, még se megy. Köszönöm szépen, de rendelkezek annyi intelligencia, hogy le tudjam venni a kabátom, vagy épp a székemet kihúzni!

Ismerős nevetés csapja meg a fülemet, amit ezer közül is felismernék, már túl jól hozzá szokott a fülem hangjához. Körbe futom tekintettemmel a helyiséget. Elsőre meg tudom állapítani, hogy hatalmas, telis tele van fehérterítős kör asztalokkal, amik sorféleségben vannak rendezve a színpadhoz viszonyítva, mi pedig úgy körülbelül az első és a második közt ingadozónk. Öltönyös férfiak járkálnak, fel-alá a vendégek kívánságait lesik, mások pezsgőket és különböző kis előételeket szolgálnak fel. A sok ember között próbálom kiszúrni a hangforrását, össze-vissza forgolódok – azt hihetik megbolondultam, vagy valamilyen rohamon van. Mégis az egyik öltönyös emberke mögött kiszúrom szőke haját, nem messze ül tőlünk, de mégis.. Ő mit keres itt?

- Lotte, viselkedj! – szól rám erényesen apa, visszafordulok és az előttem lévő színpadot vizslatom, míg egy eléggé alacsony kis kopaszodó, pocakos férfi – senkit se ijesszen el, nagyon jól tartja magát – felslattyog az emelvényre és köszönő beszédbe kezd. Elmondja a szokásos monológot, mennyire örül, hogy itt vagyunk, élvezzük jól magunkat és burkoltan tudtunkra adja, hogy nézzünk mélyen a pénztárcánkban.

A délben fogyasztott ebédünk eltörpül az ehhez fogható királyi lakoma. Itt tényleg minden van mi szem-szájnak ingere, olyan gusztustalanul kinéző fogásoktól a ki se tudom mondani a nevét ételig minden, van. S még bónuszba különböző előadások is menni közben a színpadon, még is egy óra vagy másfél után megunom. Legszívesebben nyüszítve kérném apát, hogy vigyen haza. A hasam tele, már épp elég férfival beszélgetett, mégis tudom, az etikett azt diktálja, csöndben tűrjem. Eltolom magam az asztaltól, és elhabogom, hogy a mosdóba megyek. Utam közben elkérem a kabátomat és az udvarra megyek. Magam alá húzom kabátom alját, így ülök le a hideg padra. Bent lévők már táncolnak az elő zenére, látom, ahogy apu és Lana is csatlakozott közéjük, Isaac-et sehol se találom, de bízom, jó helyen van.

- Mit ülsz itt egyedül? – hallom meg a hangját.

- Meguntam – válaszolok reflexből, és felnézek rá. Nagyon jól áll neki a szmoking, biztos minden lány, aki bent van, csorog a nyála utána. – Te, hogyhogy nem táncolsz velük? – bökök a még mindig fiú után ácsingózó lány csoport fele, mire ő hátra fordul, elkapják a fejüket. Tipikus lány dolog, ilyet én is csináltam már. Megforgatja a szemét, mire elnevetem magam. – Mindent értek.

Lerakja kezében lévő két pezsgős poharat, gondolom valakinek vitte, amikor meglátott és úgy érezte ki kell nevetnie, hogy ennyire elmenekültem. Butaság lenne azt gondolni, hogy nekem kért italt.

- Miért voltál annyira ideges tegnap? – feszegetem ezt a témát újra. Nem hagy nyugodni, mi az, amit ő felbőszítette. Magamnak se akarom bevallani, de segíteni szeretnék neki meg oldani, hátha azzal is tehetek valamit, hogy meghallgatom.

- Van egy húgom, aki igazából nem is a húgom, csak a féltestvérem, szóval érted.. Az apja ott hagyta, ezért él velünk. Valami drogos ügye miatt be akarták zárni a zsaruk, ezért elmenekült, a lányát meg itt hagyta. Fura, de én nagyon örülök neki, nagyon szeretek vele lenni, és tényleg ez már csak egy évem van itt és utána elutazom tovább tanulni, szeretnék vele minél több időt tölteni. Pénteken az történt, hogy futkározott a lakásban, megcsúszott a szőnyegen és elesett. Beverte a fejét, semmi komolyabb baja nem lett, de tudod én mégis aggódtam – csak úgy ömlöttek belőle a szavak. Nem régóta ismeri Luke-ot, de sosem mondtam volna egy bőbeszédű embernek. Most pedig tessék, kiönti nekem a szívét, én pedig nem tudok mást reagálni, mint hogy megértően nézek rá.

- Tudom milyen érzés, amikor van egy kis testvéred, akiért felelősséget érzel – bököm ki végül.

- Öcséd, igaz? Láttam nem rég, éppen táncolni ment egy lánnyal – mosolyodik el a végén.

- Oh, igen ez az a mosoly, amit jó látni – nevetek. A komoly téma után gyors váltásként ér, a kacarászás, de amióta megismertem Őt, olyan, mintha egy hullámvasúton ülnék. Egyszer megismerem milyen fent lenni, boldognak lenni, mint aki repül, máskor viszont annyira a gödör alján vagyok, mintha Hadésszal, a Trartarosz mélyére lennék bezárva.

Nem tudom miért, azon kapom magam, hogy beszélni kezdek a családomról. Azt se igazán tudom, hogyan vettem rá magam, hogy kiteregessem a családunk szennyesét.

- És könnyen megbarátkoztál a ténnyel, hogy anyukád nem veled él?

- Dehogy. Utáltam anyámat, és áldozatnak tartottam apámat, de az esküvőjük segített ráébreszteni arra, hogy mindkettőjüknek jobb lesz egymás nélkül – kiiszom az utolsó kort pezsgőt is, amit a nagy mesélés közben elkortyolgattam. Beállt közénk a néma csend, csak a kiszűrődő zenét és a bogarak halk zümmögését hallom, meg persze a szívemet, amely hevesen ver, Luke közelségétől. Még mindig érzem, azt a testi vágyát, amit szilveszterkor is. A szikrák csak úgy pattognak körülöttünk, de tudom, hogy nem helyes. Nem szabad.

- Tudod, mennyire észveszejtő lábad van ebbe a ruhában? – búgja a fülembe. – Nem is csak ebben, hanem abban a feketében is, amit örömmel szedtem le rólad - arcom árnyalata nagyon gyorsan váll pirossá.

- Oh, csakugyan Lucas? – köszörülöm meg a torkom. De ezt az idilli pillanatot is, amikor ajkaink csak pár mini méterre voltak egymástól, valaki kopog az üvegen és int Luke-nak, hogy jöjjön. Ő pedig szófogadóan feláll és elmegy. Semmi köszönés, vagy ilyesmi. Utána kiáltanék, hogy itt hagyta a zakóját, de nem hallaná meg. 

5.- Bejövök neked

Chapter five

Lotte Rosenberg

Suli után Calum kocsijában ülünk mind a négyen, hogy elmenjünk a kocsi tulajdonosának házába és együtt töltsük a délutánt, ahogy minden péntek délután. Hátul Lydia és Mickey megint hajba kapott valamin még délelőtt, és még mindig azon vitatkoznak, hogy kinek van igaza. Olyan érveket hoznak fel, a másik lepipálására, hogy a kalapom is leesne, ha lenne. Két okból nincs rajtam kalap, mert borzalmasan hülyének tartom, de ha ez még nem lenne elég a szél is lefújná a fejemről. Olyan hideg, szeles idő köszöntött be, felüdülés a meleg fűtött kocsiban ülni.  Calum is végre befejezi az „érzelmes búcsút” haverjaival és beül a járgányba. Kezét párszor összedörzsölési, majd rálehel, hogy kicsit felmelegítse. Elfordítja a kulcsot, mire a motor felberreg, és már indulunk is.

Már kezd idegesíteni a két hátul ülő fiatal vitatkozása, ezért a rádióhoz nyúlok. Régen csak össze-vissza nyomkodtam vagy tekergettem a gombokat, még Cal rá nem szánt egy kis időt, és el nem magyarázta, mi micsoda, ugyanis nekem nem volt elég egy félperces gyorstalpaló, amit megejthetünk egy kocsiút alatt. Mostanra, már rutinosan kezelem, így hamar rátalálok kedvenc csatornámra, ahol épp Taylor Swift - Blank Space új száma szólt, én pedig azonnal elkezdtem énekelni, csak hogy a mellettem ülőt idegesítsem. Láttam, ahogy megfeszül az állkapcsa, erősebben szorítja a kormányt, még a tarkóján a kis kér is meglátszik. Az én vigyorom egyre nagyobb, míg ő egyre idegesebb.

- Oké, ebből most lett elég – oda se figyelve ér hozzá párszor, majd a lejátszóban lévő Nirvana CD-n lévő zene kezd szólni. Sose értettem, miért szereti ezt a műfajt, hogy lehet élvezni, ami ennyire hangos, és szinte csak a basszusgitárt lehet hallani? Szerencsére csak egy számot kellett végig szenvednem, mire megérkeztünk hozzájuk. Calum a ház elé parkol be, hogy a garázsba kényelmesen elférjünk, ők pedig tudjanak próbálni.

Volt egy teljes hetem, hogy szoktassam magam a gondolathoz, hogy egy teljes péntek délutánt Luke-al kell töltene. Szerencsémre, Lydia itt lesz, s kiment a helyzetből. Mindenféle hajmeresztően örültség érveket mondott nekem, amikkel meg akar menteni. Előre félek, mi fog történni.  Ha a formámat hozom, biztos valami katasztrofális dolog fog történni.

A lakásban kellemes meleg volt, és spagetti illat –akárhányszor látogatom meg a Hood rezidenciát, valami finomság illatát biztos érzem -, ami keveredett a tisztítószer citromos illatával. Mielőtt bementünk volna garázsba, felpakoltunk a konyhából, minden féle édességgel és már épp távoztunk volna az ajtón, amikor Joy utánunk szólt.

- Nem sokára kész az ebéd, egyetek előbb azt! – hangja anyáskodó volt, ahogy mindig is. Szerintem már minket is a gyerekeinek tekint, amennyit itt lebzselünk nem is csodálom. Helyeslő bólogatásokba kezdtünk, de végül is én adtam hangot egyetértésünknek.

- Rendben.

Végig haladtunk a konyhából induló keskeny folyosón, ami elvezetett minket a mi kis kuckónkba. Azonnal helyet foglaltam a már kissé megviselt, jobb éveket is látott kanapéra. Lábaimat felhúztam, törökülésben figyeltem, ahogy a srácok a gitárjukért nyúlnak és hangolják, már csak a fronténekesre várunk, hogy elkezdődhessen a próba.

- Hol az istenben van már! – szitkozódik hangosan a házigazda. Eléggé utálja, ha valaki nem pontos, hiszen azon az elven van, ha neki sikerült elkészülődnie és eljutni oda, akkor neki is sikerüljön, ennyivel tisztelje meg. Félig-meddig egyetértek, viszont nem mindig tehetünk a késésért, ezért pedig semmi joga pálcát törni a másik feje fölött. Azon kapom magam, hogy a védelmembe veszem Luke-ot.

- Lehet, nem szándékosan késik, lehet dugóba keveredett – próbálom csitítani a kedélyeket. Pár perccel ezelőtti jó hangulatú péntekestére terelni a társaságot, de még ezt is eltudja szűrni a szöszi.

- És mióta vagy te a védőügyvéde? – válaszként csak magasra emeltem a szemöldököm, egy amolyan „most komolyan” stílusban. Oké, nem ért időbe, de ettől még nem kell leharapni más fejét.

- Hu, de fel van valaki paprikázva – fűzi hozzá halkan a mellettem ülő szőke hajú szépség. Nekem pedig muszáj nevetnem, egyszerűen késztetést érzek rá, ki használja már azt a szót, hogy „fel van paprikázva”. Látszik, hogy Lydia utolsó órája irodalom volt. Minden tiszteletem, meg kedvenc tartárgyam, de ezek a szavat, már csak röhögést váltanak ki belőlem. Calum is megenyhül, látom, ahogy az izmok elernyednek, és a feszültség távozik belőle, s újra arcára kerül, azaz már jól ismert félmosoly.

Érzéke lehet hozzá, hogy akkor bukkanjon fel, amikor az ember a legkevésbé számít rá, mint francia órán, most is, úgy jelent meg Luke. Egyszer még nem volt itt, kettő pislogással később meg már igen.

- Bocs a késésért, próbálunk? – semmi köszönés, semmi magyarázat, hogy miért késett csak egyszerűen bele a közepébe. Észrevettem, hogy pircingjét piszkálja, miközben felveszi a gitárt és a húrokat babrálja. Hanghordozásából és abból az egy kósza mondatából, arra következtetek, hogy nincs minden rendben vele, de nem firtathatom, mivel az mégis csak furán venné ki magát.

Nem ez az első „gyakorlóóra”, amit végig ülünk barátnőmmel. Nagyon élvezem őket hallgatni, látni az arcukon, hogy ők komolyan élvezik, amit csinálnak. Az elszántságot a szemükben, hogy ők tényleg komolyan gondolják, é s küzdenek azért, hogy híresek legyenek. Még szorítok is nekik a magam módján, hogy az álmuk valóra váljon, még akkor is, ha én nem hiszem, hogy megérné híresnek lenni. Megéri az a sok erőfeszítés, próba, hogy mindenki tudja a neved, hiszen megszűnik a magánéleted – amit a legnagyobbra tartok, hogy van egy olyan dolog ebben a világban, amit te irányíthatsz, ami csak rád tartozik -, a saját döntésed, hogy azt csinálhatsz, amit szeretnél, mind elveszik. Ott lesz a menedzser, aki megmondja mikor hova mész, mit csinálsz, kivel mutatkozhatsz nyilvánosan, még azt is, hogyan járj. Számomra híresnek lenni egyelő azzal, hogy elveszted önmagad. Elveszted az életed, hiszen mindenkinek a ruhába öltözött majma leszel, aki ugrik, amikor fütyülnek.

Mégis mikor hallom, ahogy a zenélnek, elfelejtem. Elfelejtek mindent, min amikor fejbe ütnek, és te közel állsz, hogy elájulsz. Még magadnál vagy, érzékeled valamennyire a külvilágot, de nem tudsz semmit, hogy hol vagy, ki vagy.

- Nagyon ügyesek vagytok – dicsérjük meg őket vagy századjára. Mind kipirultak, mosolyognak.

- Tessék – nyújtok Luke felé egy üveget, mire ő sután elmosolyodik, majd elveszi. Kezünk csak egy pillanatra ér össze, de mégis furán bizseregni kezd a helye, ahol megérintet. S mintha a szívem csak azt skandálná: még, még. Bőröm is vágyódik, hogy még egyszer megérintse az a kéz.

Szót fogadtunk Mrs. Hood-nak és csak az után faltuk be az összes finomságot, hogy rendesen étkeztünk. Most is itt ülök tele hassal, és úgy érzem, menten kipukkadok. Még Micky idétlen viccén se tudok rendendesen nevetni, fáj minden mozgás. Tudom haza kéne mentem, ahogy Lydia is tette, ezért megpróbálkozok a talpra állásra.

- Haza vigyelek? – kérdezi legjobb barátom, de mielőtt válaszolni tudnék, valaki megelőz.

- Majd én haza viszem, úgy is menni készülök – időm sincsen ellenkezni a szőke hajú srác, akinek időközben elpárolgott dühe a kocsijához terel.

- Kösz – suttogom, miután kinyitotta nekem az ajtót. Beülök és beövezem magam.

Már egy ideje utazunk, látom, hogy kezével dobol a térdén. Nem tudom miért, de késztetést érzek, hogy megfogjam és megnyugtassam. Fejet hajtok ennek az ősi ösztönnek és megteszem. Csak egy pillanatra szakítja el tekintetét az útról és rám nézz, mélyen bele a szemembe, mintha ki tudna olvasni belőlem, amit gondolok. Ujjai abbahagyják a csapkolódást, ezért el is engedem és visszafektetem saját térdemre, de ő érte nyúl és összefűzi ujjainkat. Finoman simogatja hüvelykujjával a kezemet. Így utaztunk kéz a kézben, végül megkérdeztem, amikor már ötödére is leírtunk egy tökéletes kört. A Nap már réges-régen lement, és csak az utcai és az autó lámpái adnak egy kis fényt.

- Tudod hol lakom? – kérdezem. Nemlegesen megrázta a fejét, én pedig elmagyaráztam, hogyan juthatunk oda, innen.

- Köszönöm a fuvart – mondom, amikor már a lépcsőház ajtajával szemben állunk. Ő lazán neki dőlve a fekete autójának, de a kezemet még fogja, úgy kapaszkodik bele, mint egy fuldokló a mentőövbe, vagyis én így gondolom. – Mi volt a baj délelőtt? – a kérdésemet tolakodónak tartom, és azonnal visszaszívnám, ha tehetném, szabadkozni kezdetek.

- Majd később megbeszéljük, oké? – arcát gyönyörűnek találom, még ebben a gyér világításban, kék szemei égkőként ékeskednek. Szavai reményt ébresztenek bennem. Némán bólintok, csönd telepedik rám. Nem tudom, mi egyebed tudnék mondani, csak a szemét nézem, hátha látok valamit. – Tudom, hogy bejövök neked – száját egy kaján mosolyra húzza, és egyre közelebb hajol, de a telefonom hangos sípolásba kezd. Calum az.

- Szia, egyben hazaértél? – hangja aggódó.

- Persze, már épp megyek be a lépcsőházban.

- Rendben, jó éjt.

- Neked is – rakom le, bocsánat kérően nézzek a fiúra. – Később beszélünk.

- Ja, persze. Jó éjszakát, Lotte.

- Jó éjszakát, Luke – búcsúzom el és beírom a kapukódot.