8. - Buli

Chapter eight

Lotte Rosenberg

Útban a Három Király felé jókat nevetünk, és a még mindig adrenalinnal fűtött fiúkat hallgatjuk, mennyire élvezték a fellépését. Mindig azon veszem észre magam, hogy Luke-ot figyelem, hogy valahogy az ő hangját jobban érzékelném, míg a többieké halk suttogásként hat rám. Rám mosolyog, én pedig vissza rá, ez is egy fajta kommunikáció, nemde? Csak mit takarhat egy-egy vigyor, számára mit jelent, és számomra mit jelképez, teljesen mást. Szerintem.

A törzshelyünk előtt néhány méterre leparkolunk és csoportosan csörtetünk be a kocsmaféleségbe. Én és Lydia – aki már most egy pasival szemezz – egy asztalt foglalunk el, míg a srácok az első körünket hozzák.

Észben tartom, hogy mennyit iszok, és még Lydiaát is, mert nem szeretném, hogy megismétlődjön, azaz esett.  Ugyanígy csoportosan eljöttünk egy szombat este – persze Luke nélkül, akkor még egyikünk se ismerte.  Lydia szokás szerint magára vonta az összes férfi tekintetét, és szinte mindenki meghívta egy italra. ő nem akarta visszautasítani ezeket a „nagylelkű” ajándékokat, így az összest megitta, amit kapott. Persze, egyikkel se akart eltölteni öt percnél többet, így nem is szándékozott ott maradni az adott sráccal, mégis hamis reményt ébresztett a fiúkban. Nekem és többieknek is elegünk volt nézni, ahogy barátnőnk leissza magát a sárgaföldig, így leültünk egy távolabbi boxba. Fél szememet mindig a szőke ciklonon tartottam, bármikor támadásba tudtam volna lendülni, akárcsak egy anyatigris. Mint minden embert, engem is szólított a természet pár pohárka után, így Calum-ék lelkére kötöttem, figyeljenek a lányra kicsit helyettem. Sajnos jött egy szőke bombázó, akit Mike-ék nyálcsorgatva néztek, így esélyük se volt megakadályozni, hogy Lydia-t egy erősebb férfi felkapja a hátára és elvigye. Istenem, annyira kétségbeestem, amikor kijöttem a mosdóból. A hajamat tépkedtem idegességemben, hívtam a telefonját, embereket kérdeztem meg a bárban nem e láttak valakit, mígy egy eléggé szálkás, magas, szőke srác meg nem szólított és el nem árulta a pasasnak a nevét és lakcímét, aki elvitte Lydia-t. Azonnal taxit hívtam és a házhoz szállíttattam magunkat. Az események felgyorsultak, az egyik pillanatban még a kocsiban ülünk és imádkozunk, minél előbb odaérjünk, hogy ne legyen túl késő. Fel akartam hívni a rendőrséget, de az egyenlő lett volna aláírni egy halálos ítéletet mindegyikünk számára. A szüleink örökre bezártak volna a szobánkba és eltiltottak volna egymástól. Szerintem az egyikünk se érte túl. A lakásnál Calum dörömbölni kezdett, mire a pasas ajtót nyitott, Mike és Calum úgy rontottak be a házba, mintha annak rendje lenne. Az egyik az öreg fószert ütötte pofán, a másik pedig az öntudatán kívüli Lydia-t hozta ki és nyomta a kocsi hátsó ülésére. Azonnal beültem mellé és közel húztam magamhoz. A könnyeim folytak a megkönnyebbüléstől, hogy életben van, de főleg hogy jól és semmi se történt. ( Ezt csak később tudtam meg, de valahol belül éreztem, hogy jókor érkeztünk.) A két srác is bepattant a kocsiba és taxi sofőrnek több se kellett pucoltunk, mielőtt a férfi kihívja a zsarukat, bár én a helyében nem tettem volna, mégis csak azzal beismerné a saját bűnösségét is. Calum házához mentünk, mert nem volt otthon se Joy, se senki. A taxi sofőrt eléggé rendesen lefárasztottuk, de jól meg is fizettük. Még megjegyezte: „Sose volt ilyen izgalmas éjszakám.” Válaszul csak annyit nyögtem ki: Szerintem nekünk se.  A fáradtságtól, majd’ összeestem, de mégis Lydia élet jeleit vizsgáltam egész éjjel, összefogtam a haját, amikor hányt, kimosattam vele a száját stb. Reggelre, már csak egy kis másnaposság volt. A szüleink az óta se tudnak róla, pedig én az elején győzködtem a többieket, hogy jelentsük fel a pasit, és mondjuk el a felnőtteknek, de ilyenkor egy csomó ellenérvet kaptam, így inkább befogtam a számat.

Egy jó ideig Lydia a kocsma közelébe se ment, nem hogy alkoholra nézni. De mint mondta ennek már fél éve, s ne aggódjak figyelni fog.  Az én gyomrom mégis görcsben van, és bármikor készen vagyok én magam behúzni egy alaknak, aki csak megkörnyékezi a legjobb barátnőmet.

A bárban megcsapott az a jól ismert szórakozóhely szag. Az alkohol és az izzadtság orrfacsaró bűze. Mégse tudta ez elrontani a kedvünket, a srácok most vannak túl egy nagyon jól sikerült koncerten ünnepelnünk kell. Azonnal elfoglaltunk egy asztalt és erősködtem, hogy én megyek az első körért, de nem engedték. Viszont Mike fülig érő mosollyal jött vissza hat feleses pohárral. Mivel átlátszó volt, gondoltam vodka.

- Nagyon büszkék vagyunk rátok, és csak így tovább!  5 second of Summer –re! – mondtam és középre toltam a poharamat. A többiek is így tették és koccintottunk, míg a többiek is megismételték a banda nevét. Minden körre mondtunk valamit, hogy mire iszunk. De egy idő után én és Lydia is csak az alkoholmentes koktéllal koccintunk. Olyan kis cuki esernyőt is kaptunk hozzá, amit a fiúk azonnal elvettek és játszani kezdek vele. Igen, értett tizenhét évesek. Haha, jó vicc.

- Táncolunk? – kérdezi tőlem Luke, mire igenlően válaszolok. A kezemnél fogva vezet a lötyögő tömeghez, s mi is hasonlóan kezdtünk el mozogni. Annyi különbséggel, hogy mi nevettünk egymáson.

- Nem így kell, nézd – lépek egyet balra, majd jobbra, fordulok egyet, majd tapsolók. A fiúk próbálja utánozni a mozdulatot, amin röhögnöm kell. – Igazán profi táncos vagy, Lucas – mondom. Szinte lefagy, ahogy kimondom a nevét, pánikolni kezdek, hogy ellőttem a pöttyös, és most örökre megharagudik rám. Biztos utálja, ha így nevezik, jaj Lotte, de bolond vagy!

- Mond még egyszer – hangja mély és rekedt, amitől mosolyognom kell. Szinte érzem, ahogy forr a vér az ereimben, ahogy így beszél.

- Lucas – suttogom a fülébe. Az este így telik, jó hangulatban. Táncolunk, nevetünk.

Luke mellettem ül a boxban, egyik kezét csípőmön pihenteti. Kezdem érezni magamon az álmosság jeleit, így vállára hajtom a fejem. Férfias illatta orromba mászik, olyan jó illata van! Nem tudom, miért van, de biztonságban érzem magam mellette. Azt hiszem, senki se bánthat, mert ő megvéd tőlük. Bolondság, hiszen nem lehet semmi közöttünk, azok után..