7. - Biztos vagy benne Lydia?

Chapter seven

Lotte Rosenberg

A telefonom eszeveszettül csörög, sután kinyúlok érte, hogy megnézzem, ki zaklat ilyenkor. Senki, csak emlékeztető, hogy ma lesz Calumék koncertje. Várjunk, ma lépnek fel a srácok?! Ilyen gyorsan eltelt volna két hét, az lehetetlen. Mégis lehetséges, az idő úgy szaladt el mellettem, hogy észre se vettem. Annyira belefeledkeztem a tanulásba, és persze a gondolkodásba, – Luke-ről – hogy teljesen elvesztettem az időérzékemet.

Papucsomban csattogva közelítettem meg a konyhát, ahol Daisy már a reggelit tálalta fel. Apa a munkahelyén van, mint mindig. Lana mosolyog, mint mindig. Öcsém, meg a mesét nézi, mint mindig. Vajon nekem is van ilyen jelzőm, egy olyan dolog, amit mindig csinálok, s ha igen, mi az? Vajon, hogy túl sokat agyalok mindenen, vagy olyanokért is tudok több napig hisztizi, amit más csak egy vállrendítéssel lezártnak tekint. Lehetséges, de most minden gondolatomat a reggelim kötötte le. Éreztem, hogy szerelem van a levegőben, s kávé illatú. Bizony elkészült az koffeinlöketem, amivel lépést tudok tartani a többiekkel nap, mint nap. Mára már olyan rituálés szokássá vált a feketeség ivása, hogy nem értem régen, hogy maradtam életben.

- Mára mi a terved, édesem? – kérdezi kedvesen a szőke ciklon velem szemben.

- Calum-éknak ma lesz egy koncertje, elmehet ugye? – pislogok egy párat és még ellenállhatatlan is mosolyog, ami persze beválik, főleg a világ legengedékenyebb nőjével szemben használom.

- Persze – feláll és a tányérjával együtt távozik, de az ajtóban rám kacsint. – Csak okosan! – viccelődik.

A koncert este hétkor lesz, így nem csoda, ha Lydia már öt órakor betoppan – még a csengő se szól, mivel tudja a kódot. Isaac nagyon örül, hogy itt van Lydia ’néni’. A lila babzsák fotelban foglal helyett, míg mi készülődik az esti kiruccanásra.

- És mi van Luke-al? – csicsergi barátnőm, miközben a szempilla göndörítővel ijesztgeti Isaac-et. – Nézd, csak ki kell nyújtanod a nyelved és meglátod mire való, na – de az öcsém ennél okosabb és nem dől be neki.

- Semmi, ő is ott volt azon a bálon. Beszélgettünk.

- És? Lotte, komolyan mindent fogóval kell kihúzni belőled? – hisztizik látványosan, annak érdekében, hogy megnyíllak. Én szót fogadok, és elmesélek neki mindent – persze kihagyom, az ő családi dolgát a húgával. Az velem osztotta meg, nem tudom, hogy mással is megakarja, meg kicsit irigy vagyok. Azt akarom, hogy csak én tudjam, a legféltebb titkát. Normális, ugye?  

- Biztosan össze fogtok jönni a bulin!- tapsikol örömében, nem is akartja elrejteni mosolyát.

- Milyen buli? – értetlenkedem, én nem kaptam semmi programlistát.

- Koncert után, bulizni megyünk a 3K-ba. – tájékoztat viháncolva, majd ruhákat kezd el kidobálni a gardrób szobámból az ágyra. Az igazi neve Három Király, de rövidítés képen 3K-nak hívjuk. Kocsmaféleség, de nagyon szépen fel van újítva és tisztán is van tartva. Azért lett a törzshelyünk, mert itt azokat is kiszolgálják, akik még nem felnőtt korúak. Nem kell mindig egy embert keresnünk, aki megveszi nekünk az italokat. Utáltam, mindig is odamenni valakihez, hogy vegyen meg nekem ezt, meg azt. Mégis a legtöbb esetben, rám és Lydia-ra marad ez a feladat, mondván: Ti lányok vagytok, ha szépen néztek, még lehet helyetted is kifizettik. Na menj már! 

- Én a helyedben azt a csípő farmert venném fel ezzel a felsővel - mondja, miközben egymáshoz méri a ruhadarabokat, melyik mennyire passzol a másikhoz. Nagyon szeret ezzel foglalkozni. Órákat tud tölteni , hogy a ruhái és kiegészítői tökéletesen passzoljanak egymáshoz. Szerintem a közeljövőben is valami hasonlóval fog foglalkozni, de még kitudja. Lehet észbe kap, és neki áll tényleg, rendesen tanulni, nem csak átolvasom párszor és meg van a C. 

- Lydia, biztosan ott akarsz lenni bulin? - hangom aggodalmat tükrözz, tekintettemmel együtt. 

- Miért kérdezed ezt? Ajj, jézusom Lotte, több mint fél éve annak. Már jól vagyok – biztosít róla.

- Rendben, bízom benned. Nem szeretnék kórházban kikötni az este - szavainak meg kéne nyugtatnia, mégis ideges vagyok. Félek, hogy az este rossz dologba torkollik. 

- Nem fogsz, nyugi van! Na, csipkedd magad, mert el fogunk késni – dobja felém a ruhákat, miket elkapok. Fürdőmbe megyek, és felveszem az általa választott darabokat. Hajammal nem babrálok sokat, csak megfésülöm és párszor beletúrok, hogy ne lapuljon a fejemre. Utána kénytelen vagyok székre ülni, s csöndben tűrni, hogy a barátnőm babráljon az arcommal. Isaac már rég elmenekült, lehet nekem is azt kellett volna. 
- Na, kész is vagy. Nagyon szép vagy - ad a kezembe egy tükröt. - Nagyon ügyes vagy, Lydia! - dicséri magát, és vállon is veregeti saját magát. Nevetnem kell egoista megjegyzésén, mégis igaza van. Szemhéjamat csak nagyon halványan festette ki, inkább számat hangsúlyozta egy erős rúzzsal, 

- Jól van, megyünk már. Látod, már a kocsiban ülünk, nem fogunk elkésni – barátnőmet jobban izgatja, hogy ne késsünk, mint maga az esemény. A pontosság a fő erénye, s ezt még akkor se szeretné megszegni, ha velem van. A késés mesterével.

Megérkeztünk a kijelölt címre, magam előtt belöktem az ajtót és megdöbbentem a bent látott ember tömegen. Nem tudom, hogy ez a fiúknak köszönhető – mert nem egyszer léptek fel, de nekem csak most volt időm meglátogatni egy ilyen esemény – vagy mindig ennyire sokan vannak ezen a kissé lepukkant szórakozóhelyen. Lydia erősen kapaszkodik a táskám szíjába miközben én utat török magamnak az emberek gyűrűjében. A pult felé igyekezve legalább százszor elmondtam a „Elnézést, arrébb menne” és ennek hasonló változatait. Végül megérkeztünk a bárpulthoz. Mindkettőnknek kértem egy üveges kólát, miután kézhez kaptuk első dolgom volt megfordítani. Elővigyázatosság, amióta Lydia-val történt az a balesett leellenőrzöm, nem e fecskendeztek bele valamit, s ezért iszom csak palackos innivalót.

Pár perc elteltéével, Luke és a többiek bukkantak fel a színpadon. A szöszke fiú lépett a mikrofonhoz.

- Helló mindenkinek!  Mi vagyunk a 5 Seconds of Summer és akkor kezdjük is el – épp hogy befejezte a mondatot, a basszus már szólni is kezdett. A bent lévők egyszerre kezdtek el táncolni, vagy valami olyasmit csinálni. Inkább nevezném lötyögésnek, mint mozgásnak.

Bár be kell vallanom, az ismerős számok hallatán, bennem is elindult valami és pár perc múlva már legjobb barátnőmmel átvágtunk mindenkin és ott csápoltunk az első sorban. Luke lekacsint rám, mire én válaszképp visszamosolyog és élvezem tovább a zenét. Táncoltunk, énekeltünk, néha pedig egymásra nevettünk Lydia-val. Úgy néztünk ki, mint pár 17 éves, akik élvezik az életét. S tényleg úgy is éreztem magam. Boldognak, s szabadnak. Ennek a kettő érzelemnek az egyvelege dolgozott rajtam, 

- Nagyon jó volt – mondja magából kikelve Lydia, és csak fecseg és fecseg a kocsiban, útban vagyunk a 3K-ba.

- Neked is tetszett, Lotte? – ölel át Cal, izzadt arcát hozzám dörgöli.

- Fuj, menj már – nevetek. – De, amúgy igen klassz volt.
________________________________________________

Kedves Olvasók! 
Először is szeretnék elnézést kérni a késésért, a géppel nem volt minden rendben. Másodszor pedig a rövid részért, de ez csak azért van mert ez csak bevezeti a következőkben történő dolgokat. Remélem azért tetszett! 
xx,
Raine Loire