Epilógus

Még mindig nehéz elviselnem a távolságot köztünk. Persze a fizikai, mert lelkileg olyan közel  kerültünk egymáshoz, ahogy eddig még soha. Áttörtük a falat, ami kettőnk közé emelkedett, míg távol voltunk egymástól, most egy híd van köztünk, hogy átjárhassunk egymáshoz.

Nincs velem, így muszáj volt elfoglalnom magam, az ő lelkiismeretét is nyugtatja, hogy elkezdtem krav maga-t sportolni. Az egyetemre is beadtam a jelentkezésemet, ami pár napja megjött, hogy felvettek engem és Lydia-t is, egyből elkezdtünk szervezkedni. De amikor este a szobám sötétjében fekszem, és a plafont bámulom, rám tör mennyire is hiányzik, egy párnát ölelek magamhoz, amire az ő pólóját húztam, így az illatát is érzem. Olyan érzés kelti bennem, mintha mellette feküdnék. Olyankor pedig csillapodnak a rémálmok.

Szeretnék egy tanácsot adni, mielőtt ezt az egész könyvet lezárom. A szilveszter a lehetetleneket mindig lehetővé teszi. Szóval csak ott kell lenned, akkor amikor az ösztöneid azt súgják, csak kövesd a lábad, hidd el jó helyre visz.

Lotte Rosenberg voltam, ez pedig az én történetem – olvastam fel az utolsó mondatot hangosan a könyvből, amit a Cenral Park-ban találtam. 

---------------------------------------

Sziasztok! Tudom nagyon sok elmaradás, üres fejezet nélküli hétvége van mögöttem, amit nagyon sajnálok. Attól függetlenül remélem tetszett. Várom a véleményeteket kommentbe! :) 

Ezzel a résszel, ezt a történetet is befejeztem, voltak hullámvölgyeim, rövidebb-hosszabb rész. Értelmes, nyálas, de ez a két szerelmes annyira hozzám nőtt,  hogy nem igazán tudtam, hogyan is zárhatnám le az ő történetüket. A mai napig gondolkozok, hogy én is elkezdjek írni egy ilyet a saját életemből és majd egyszer én is ott hagyjam valahol és valaki majd elolvassa. Ha találtok egyet az lehetséges az enyém! ;)

xx,

Raine Loire