Epilógus


Még mindig nehéz elviselnem a távolságot köztünk. Persze a fizikai, mert lelkileg olyan közel  kerültünk egymáshoz, ahogy eddig még soha. Áttörtük a falat, ami kettőnk közé emelkedett, míg távol voltunk egymástól, most egy híd van köztünk, hogy átjárhassunk egymáshoz.
Nincs velem, így muszáj volt elfoglalnom magam, az ő lelkiismeretét is nyugtatja, hogy elkezdtem krav maga-t sportolni. Az egyetemre is beadtam a jelentkezésemet, ami pár napja megjött, hogy felvettek engem és Lydia-t is, egyből elkezdtünk szervezkedni. De amikor este a szobám sötétjében fekszem, és a plafont bámulom, rám tör mennyire is hiányzik, egy párnát ölelek magamhoz, amire az ő pólóját húztam, így az illatát is érzem. Olyan érzés kelti bennem, mintha mellette feküdnék. Olyankor pedig csillapodnak a rémálmok.
Szeretnék egy tanácsot adni, mielőtt ezt az egész könyvet lezárom. A szilveszter a lehetetleneket mindig lehetővé teszi. Szóval csak ott kell lenned, akkor amikor az ösztöneid azt súgják, csak kövesd a lábad, hidd el jó helyre visz.
Lotte Rosenberg voltam, ez pedig az én történetem – olvastam fel az utolsó mondatot hangosan a könyvből, amit a Cenral Park-ban találtam. 
---------------------------------------
Sziasztok! Tudom nagyon sok elmaradás, üres fejezet nélküli hétvége van mögöttem, amit nagyon sajnálok. Attól függetlenül remélem tetszett. Várom a véleményeteket kommentbe! :) 
Ezzel a résszel, ezt a történetet is befejeztem, voltak hullámvölgyeim, rövidebb-hosszabb rész. Értelmes, nyálas, de ez a két szerelmes annyira hozzám nőtt,  hogy nem igazán tudtam, hogyan is zárhatnám le az ő történetüket. A mai napig gondolkozok, hogy én is elkezdjek írni egy ilyet a saját életemből és majd egyszer én is ott hagyjam valahol és valaki majd elolvassa. Ha találtok egyet az lehetséges az enyém! ;)

xx,
Raine Loire

1 megjegyzés:

  1. Nem tudom mikor találtam rá a blogodra, de meg érte fenn maradni, hogy végig olvassam. Elképesztően tetszett a sztori és még a kissé szomorkás befejezés ellenére is jó érzéssel tölt el, hogy olvashattam. Köszönöm, hogy megírtad és, hogy valami igazán jót olvastam. Nagyon jól írsz, szívesen olvasnék tőled bármikor. XxLili

    VálaszTörlés

© Shalis dla Wioska Szablonów
© Dmitry Elizarov.