15 - Köszi Apu!

Chapter fifteen

Lotte Rosenberg

Teljesen jól megvagyunk Luke-al, már odáig is eljutottunk, hogy bemutattuk egymást a családunknak. Az anyukája, nagyon kedves volt velem, a húga pedig egyszerűen annyira édes, már értem miért szereti Luke ennyire ezt a kislányt.

- Nem lehet nem kedvelni –súgom neki oda vigyorogva, mikor elszalad, hogy ide hozza az új játékot amit kapott.

- Ezzel nincs egyedül – viszonozza a gesztust és egy szájra puszival szárnyalja túl. Legszívesebben elvesznék a szájába, ahogy azt a rövid időben oly’ sokszor tettem. Nyelvem felfedező útra indulna, végig vezetném fogsorán és bársonyos nyelve táncra perdülne az enyémmel. Bármennyire is akartam, türtőztettem magam, nem akartam, hogy a kishúga vagy az anyja meglássa, aztán kidobjon a lakásból. Nagyon szerettem volna, ha megkedvelnek, hiszen tudom Luke-nak, mennyire fontos a családja és annak véleménye.

Viszont az én családom már nem ment ilyen zökkenőmentes. Apám először ódzkodott már attól is, hogy fiú haverjaim legyenek, akkor mit szólna, ha barátom lenne. Végül beadta a derekát, mikor találkozott a szöszivel és előadhatta az apai szigort, miszerint „ha a lányomnak egy haja szála is meggörbül blablabla”. Na, igen. Féltem, hogy a srác fogja a nyúlcipőt és amilyen gyorsan csak tud, elrohan a házunkból, de boldogan csalódtam, hogy nem így lett. Szemébe nézett és azt mondta: Igen, uram. Apunak hízelgett, hogy a srác így szólítja, hogy megadja neki a kellő tiszteletet. És ha neki megadja, nekem is megadja, így egyezett bele. Tudom, nyakatekert logika, de Apalogika, ne engem kérdezzetek.

Most épp a gardróbszobámban állok és minden kedvelt és nyári ruhát kiválasztok és egy kosárba dobom, amit később kimosok és elvasalva, hajtva beleteszek majd a bőröndbe. Igen, nem sokára indulunk az éves családi nyaralásra! Már teljesen be vagyok zsongva, de minden jóban van egy kicsi rossz is. A szívem menten elfacsaródik, a torkomban hatalmas gombóc keletkezik és a gyomrom egy csomóba ugrik össze, ha arra gondolok, három hétig nem látom Luke-ot. Nem tudom, alig pár hete vagyunk együtt és máris egy ilyen hatalmas időre távol leszünk egymástól. Bízom benne, de annyira friss, és annyira jó, nem akarom elveszteni.

Miért nem viszed magaddal? – súgja egy belső hang. Eddig ez eszembe se jutott! Akkor jöhetne már Michael és Calum és Lydia is. Az egész kis csipet csapat, mennyire jól eltudnánk hülyéskedni a tengerparton, a srácok is biztos élveznék, Lydia-val se szakadna meg a napi beszélő viszonyom. Már annyira belelkesültem, hogy ott is hagyom a pakolást és szaladok édesapám dolgozószobájába. Kivételesen itthon van, így nem szalaszthatom el a lehetőséget. Kettő határozottat kopogok a vastag faajtón, mire halk morgás jön, ami hasonlított egy „Szabad”-ra.

- Szia Apu – kezdem kedvesen, azonnal tudja, hogy kérni szeretnék valamit. Nem tudom, hogy a nyájas hangom, sűrű pislogásom, vagy vigyori arcom árul el. Halkan felkacag a bajsza alatt, mintha mulattatná, ahogy viselkedem. Mert mulattatja is. 

- Mit szeretnél, hercegnőm?  - a kiskori becenevem. Rájött, hogy úgy viselkedek, mint mikor öt évesen ugráló várat akartam a születésnapomra.

- Mi lenne.. – nyújtom a mondatot, és helyet foglalok a kényelmes széken. – Ha barátaim is velünk jönnének a nyaralásra? – hadarom el, hátha a nélkül is igent mond, hogy értene. Persze, apuról van szó, aki még a legapróbb betűt is elolvassa, csak hogy tisztában legyen, minden egyes apró részlettel. De egy próbát megér.

- Kicsim, ez egy családi nyaralás – sóhaj. Francba megértette, és nem igazán örül, hogy fel akarom rúgni a hagyományokat.

- Viszont, akkor sokkal többen tudnánk figyelni Isaac-ra esetleg ő is hozhatja egyik barátját és felelősséget vállalok mindkettőjük épségéért, te meg Lana addig kiélvezhetitek egymás társaságát – alkudozok. Megjegyzem igen remekül, mivel elmosolyodik, és felém nyújtja jobb kezét, én pedig annyira belelkesülök, hogy inkább felpattanok ültemből és jó szorosan megölelem. – Köszi. Köszi. Köszönöm Apu – egy óriási cuppanós puszit nyomok az arcára, majd kicsit megjátszva a szerepem szökdécselve kimegyek a helyiségből. Egyből előkapom a telefonom a farzsebemből és vadul sms-ezni kezdek. Mindenkinek megüzenem, hogy jöjjenek velem, ha kell könyörögni is tudok a szüleiknek. Annyira boldog vagyok, hogy madarat lehetne velem fogatni. Teljes három hetet eltölthetek az én idióta barátaimmal a strandon. A szerencse úgy látszik, nekem kedvez, mert mindenkinek megengedték, hogy velünk tartsanak LA-be. Ami nem kis felelősség, ezért jó rendes gyereknek lenni – még ha nem is mindig vagyunk azok, csak ők erről nem tudnak -, mert így sokkal kevesebb könyörgéssel, és ígértetekkel, megengednek nekünk dolgokat, mert bíznak bennünk. Milyen rosszul teszik. Na, jó nem, de jól hangzott.

Másnap reggel. Reggel? Inkább hajnalban, már a szüleimmel és álmos barátaimmal ácsorgok a repülőtéren. A bőröndjeinktől, már régen megszabadultunk, de még így is van egy csomó időnk a felszállásig. Apám rossz, vagy inkább jó szokása – kinek mi -, hogy előbb ott legyen ilyen esetekben, mert hogyha történik valami, akkor is nyugodtan elérhettük a gépet. Vagy pedig kísértetiesen pontos, egy másodperccel sem később érkezne egy megbeszélésre. Hát úgy látszik ezt a jó tulajdonságot én nem örököltem tőle, még szerencse, hogy ott van nekem Lydia, aki miatt én is elég pontos vagyok. A szőke ciklon, most épp egy kényelmetlen, narancssárga műanyagszékben ül és fejét Mikey vállának dönti. Szeme csukva van, mégis tudom, hogy ébren van. Lana lábának Isaac barátja, Wesley dőlve szundikál, miközben a nő hátát simogatja körkörös mozdulatokkal. Lana halkan sutyorog valamit Apának, neki a kezében Isaac alszik. A kisnagy csapatnak ő az egyedüli tagja, aki tényleg az igazak álmát alussza. Calum valami focicsapatról beszél az én szőke barátomnak, akinek én támaszkodom, csípőmet átkarolva tart és ujjaival oldalamat simogatja. Néha elnyomok egy ásítást, ezzel megzavarva a diskurálásukat, ilyen esetekben Luke egy puszit nyom a hajamba és kedvesen duruzsol valamit a fülembe, amitől képes lennék elaludni.

Nem tudom mennyi idő telik el, számomra egy évezrednek tűnik, mire felszállunk a gépre és kényelmesen elhelyezkedhetem. Miután a magasba lendülünk, és kikapcsolhatom övemet, lehajtom a karfát, ami elválaszt egymástól minket. Lábaimat felhúzom és befészkelhetem magam Luke ölelő karjai közé.

Jó pár óra után megérzem a hasamban a huppanó érzést, amitől egyből kipattannak a szemeim. Az öv varázslatos módon rám került, aminek feltehetőleg semmi köze a mellettem ülő és rám mosolygó szőke srácnak. Áh, dehogy.

- Megérkeztünk – mondom ténymegállításként, hangomban mégis meghallom az izgatottság édes csengését, mint egy kislány, aki életében először kap vattacukrot. Luke is valami hasonlóra gondolhat, amikor rám néz, mivel mosolya még hatalmasabb lesz. Szinte beteríti egész arcát. Szépem libasorba, nem lökdösődve szállunk lett a repülőről, vagyis így képzeltem el. Ehelyett, nyolcan elém vágnak, ketten majdnem fellöknek és valaki még rám is tapos. Többször felmordulok, de ennél jobban nem adok hangot modortalan viselkedéséről. A téren hemzsegnek az emberek, ki-ki a nagy utazó táskáival szaladgál, hogy megszabadulhasson felesleges poggyászaitól. Mások csöndben ülnek a kényelmetlen székeken és halkan beszélgetnek, vagy épp újságot olvasnak. Különböző idegen nyelv beszédfoszlányok csapják meg a füleimet, alig pár perce tartózkodok Los Angeles-ben, máris megérzem a meleget, ami a fotocellás ajtó nyitódásakor bejön az amúgy légkondicionált helyiségbe. Lézengve látok csak meg embereket, akik különböző feliratú táblával hívják fel magukra a figyelmet. Azonnal kiszúrom a miénket, amin apu cégének neve és a Mr. Rosenberg felírat, ékeskedik.

- Ott! – mutatok rá és mind elindulunk abba az irányba. A csomagjaink már rég a mini buszban van, fölösleges őket keresni. Én és Isaac az évek alatt megszoktuk ezt, míg a többieknek tele volt csupa újdonsággal. A repülőtér és a nyaralónk nem épp a közel van egymáshoz, így vagy egy jó félórája ülünk a meleg autóban. Bármennyire is megy a légkondi majd megsülök, főleg, hogy Isaac hozzám préselődik, mert nem lát ki rendesen az ablakon. Kellett nekem az ablak mellé ülnöm! A srácokkal különböző lényegtelen dolgokról beszélünk.

- És mikor lesz a legközelebbi fellépés? – érdeklődök.

- A legfontosabb most, hogy találjunk egy dobost – vágja rá Calum.

- Legalábbis jó volna! – sóhajt fel Mike szomorkásan, mintha nem látna esélyt, hogy találnak egyet. Nem igazán tudtam, hogyan biztathatnám, hogy találni fognak, ne adja fel ilyen hamar.

- Miért nem kerestek YouTube-on embereket?- próbálkozik Lydia. Ez egy meglehetősen jó ötlet, amiért egyből helyeselni kezdtem. A többieknek is tetszett az ötlet, így megbeszéltük, hogy a nyaralás után együtt neki esünk a keresgélésnek.

A szobámat megosztom legjobb barátnőmmel, ahogy Isaac is Wessel. Nagyon édesek a srácok, így együtt és egyből kiharcolták, hogy kipakolás után lemenjünk a strandra. Apa egy amolyan „Te vállaltad, nem én” mosollyal reagált, a fáradt sóhajomra, amikor felvetették az ötletet.

A fürdőruhámra kaptam egy rövidnadrágot és a vállamra egy táskát, amiben a cuccaim voltak. A nappaliban a srácok – mind a kicsik, mind a nagyok – rám és barátnőmre vártak. Luke azonnal végigmér, amibe kicsit belepirulok. Lány vagyok, na! Odalépett és egy puszit nyomott a számra, majd a kezembe adja a dolgait, hogy rakjam el. Szétnyitom strandtáskám és mondom, hogy csak dobja bele. A többiek előre mentek, így volt egy kis időnk kettesben lenni.

- Nem igazán szeretném, hogy így kimenj. A végén azzal kell töltenem az időmet, hogy leütök mindenkit, aki csak kicsit is tovább mer téged nézni és akkor egy csomó értékes időt elvesztegetnék, amit csak.. veled tölthetnék – az utolsó szavakat már csak suttogta.. a számba. A reagálni már nem volt időm, mert ajka rátapad enyémre, aminek én nagyon örültem. Ősi ösztön vezérelve nyaka köré fonom a kezem és a hajába túrva húzom magamhoz még közelebb, ő pedig ugyanezt teszi a csípőmet átkarolva. Nyelve ostromának hamar megadom magam. Nyelvünk táncot lejt, amit soha nem hagytam volna abba, viszont levegőre is szükségem van, tüdőm már szinte perzsel, de nem akartam abba hagyni. Agyamba beállt a jótékony adásszünet, csak annyit sugárzott, hogy „Hmm” és „ Ezaz!”, meg hogy „Mééég”.

- Hé, ti nem jöttök? – jön vissza értünk Mikey. – Jó, mindent értek. Cseréljetek csak nyálat – úgy vigyorog, még a szeme alatt is ráncok keletkeznek. Az arcom a piros különböző árnyalatait élheti állt, és egyre sötétebb és durvább. Érzem. Persze, Luke ezt nem érezi olyan kínosnak, mint én, lazán átkarol és válaszol: De megyünk már.

Kézen fogva sétálunk a homokban, az első pár lépés után feladtam a próbálkozással, hogy ne kerüljön homok a papucsomba, de nem igazán sikerült jól manővereznem, így nagy sóhajtás kíséretében leveszem és beledobom a táskámba, majd mezítláb folytatom az utam. Kissé rossz ötlet volt, ugyanis a forró homok szinte perzseli a talpam, de közben finoman masszírozza. Mikey bozontos haja néha szemébe lóg, így fél percenként hajába túrt, hogy megigazítsa rakoncátlan tincseit. Erről eszembe jut, hogy az előbb az én ujjaim a barátom tökéletesen beállított szőke tincset ziláltam szét. Amiért kivételesen nem hisztizett, vagy nyavalygott. Szerintem ilyenkor neki is megszűnik a gondolkodó része, vagyis szeretném azt hinni, hogy ilyen hatással vagyok rá. Ugyanis Ő ilyen hatással volt rám. S ez így lenne fair.

- Végre itt vagy Lotte – szalad hozzám öcsém és felnézz rám. – A többiek addig nem engedtek mélyebbre, azt hiszik, nem tudok úszni. Mond meg nekik, hogy nagyon is jól tudok úszni – durcás fejét vág, és hogy igazán haragszik Calékra mert nem engedték mélyebb részre.

- Isaac, nyugi. Majd velem jöhetsz mélyebbre, de ne hagyd magára West – láttam a srácon, hogy kicsit elborzad, ha olyan mélyre kell mennie, ahol már nem ér le a lába. – Majd versenyzünk, aztán meghívhatsz egy fagyira, mert nyertem – kacsintok rá nevetve és ledobom a cuccainkat Lydia táskája mellé. Leveszem a nadrágomat és barátnőm mellé szambázok. Nem kérdezi hol késlekedtünk, mivel teljesen tisztában van vele. – Köszi, hogy megvártatok. De induljunk a vízbe – keze után kapok, és a vízig vonszolom, vagyis futtatom. A víz először hideg arculcsapásként ér, majd egyre beljebb hozzászokok és már kellemesen fel is fekszem a vízre és hagyom, hogy sodródjak az áramlattal. A nap kellemesen melengeti a bőrömet, és hálát adtam, hogy eszembe jutott bekenni magam. Nem lettem volna szép látván vörösen és minden lépésnél nyafogtam volna, hogy „Jaj, de fáj! Nagyon fáj!”

 Megéreztem, ahogy valaki hozzám ér a víz alatt majd szépen lehúz a lábamnál fogva. Sikítottam, rúg-kapálóztam, de meg se hatotta, majd egyszerre bukunk a felszínre..Luke-al. Szemeim szikrákat szórnak, de nem bírom sokáig lenyelni mosolyomat, ami miatt elrontom dühös ábrázatomat. Közelebb lépek hozzá, incselkedve közel hajolok a szájához, már majdnem összeér, amikor egy jól irányzott mozdulattal lenyomom a víz alá. Pár másodpercig tudom tartani, majd hatalmas vízáradattal szabályosan kirobban a vízből ezzel lefröcskölve engem.

- 1:1 – közli velem, válaszként csak rákacsintok, hogy ne gondolja nem fog változni az állás, az én javamra természetesen. Megfordulok, hogy megnézhessem, a többiek mit csinálnak. Isaacnek és Wesley-nek sikerült kikönyörögnie, hogy a kétgitáros a nyakukba vegye, így ledönteni egymás a lábáról. Lydia egy felfújható matracon fekszik és élvezi a Nap jótékony hatásait. Luke mögém áll és átkarolja a csípőmet, állát pedig megtámasztja a fejemtetején.

- Az a srác ott egy óránál, egész végig téged bámul – azonnal odaképzelek a területre egy órát és pontosan abba nézek, amerre a mutató tartana egy óránál. A szemeim hatalmasra düllednek, és szétárad bennem a feszültség. Ezt Luke is megérezheti, mivel megkérdezte van e valami bajom.

- Ismerem őt – nyelek egyet és újra felé nézek. 

14 - Mindenre fény derül

Chapter fourteen

Lotte Rosenberg

- Egy pillanat – mondom a velem szemben lévő srácnak. Meg sem várom, míg válaszol, kirántom magam a kezei közül és Luke után indulok. Az udvarra nyíló ajtó felé igyekszik, így én is arra vetem utam. Megkétszerezem a lépteimet, így sikerül előbb oda érnem és bevágódni elé.

- Luke – hangom elfúló lett, amint megláttam jeges tekintetét. Fáj, piszkosul fáj, hogy így néz rám, hiányzott a csodálattal teli pillantása, az a kis félmosoly az arcán. De magamnak köszönhetem nem igaz? – Beszélnünk kell.

- Ugyan miért Lotte? Hogy megint kimagyarázd magad, és elhiggyem megint én csináltam valamit rosszul? – harsogja. – Köszönöm, de nem – kicsit arrébb tol, hogy kiférjen az ajtón. Nem érdekel, hogy meg fogok fagyni utána indulok.

- Nem igaz. Tudom, hogy én hibáztam. Luke rendbe szeretném hozni. El szeretnék neked mondani egy csomó mindent, ami azóta bennem van, hogy szilveszter után  újra találkoztunk az órán.

- Hallgatlak – vágta közbe és neki dőlt az egyik szépen feldíszített oszlopnak. A szívem kétszer olyan gyorsan vert, félő volt, hogy kiugrik a helyéről. De ez se érdekelt, végre ki akartam mondani mindent, akartam, hogy tudja, hogyan érzek.

- Nem számít milyen nehéz is ez, akarom. Téged, minket, azt a mi soha nem volt, de mindig is lehetett volna – közelebb lépek, lábam remeg, mint a nyárfa, még sem tud izgatni. – Akarom ezt – mondtam és a szívére böktem. – Tudni, hogy olyan gyorsan ver, mint az enyém, amikor a közeledben vagyok. Tudni akarom, mi jár a fejedben, mikor összeráncolod a szemöldököd. Mindent tudni akarod rólad, mit érzel mikor egy hirtelen jött fuvallat összekócolja a tökéletesen beállított hajad, mit látsz az utcán sétáló emberekben, akik neked mennek. Tudnod kell, hogy nem számít semmi, amíg mi ketten igen. Nem érdekel milyen zűrös az életed, mert az enyém épp ugyanolyan. Nem zavarna, ha elmondanád Calum-nak mi történt, érdekelnek az érzéseid, még ha nem is úgy viselkedtem, mint akit igen. Szeretném, hogy mellettem éreznéd annyira biztonságban magad, hogy mersz gyenge lenni.

- Lotte.. –sóhajtotta, de én megráztam a fejem és folytattam.

- Tudod, amióta ismerlek, nincsenek rémálmaim? Mert találtam egy otthont, egy menedéket, ez pedig te vagy, amikor olyan szorosan ölelsz magadhoz, hogy még levegő sincs közöttünk. Luke annyira szükségem van rád, és csak remélni tudom, hogy fele annyira is, de neked is rám. És ezeket tudod miért nem mondtam eddig? Mert nem tudom. Van, hogy nincsenek szavai az embernek. Nem tudom kifejezni magam, nem találtam a megfelelő szavakat, amik leírnák, mit érzek irántad. S még most se érzem igazán, hogy mindent elmondtam, amit kellett volna. – elléptem tőle. – De ezt tudnod kellett, mielőtt…

Elkapta a kezem, miközben hátráltam és olyan szoros ölelésébe zárt, amitől elfeledkeztem mindenről.

- Lotte kicseszettül felforgattad az én nem épp unalmas életemet. Köszönöm – suttogta, egy puszit nyomott a hajamba. Legszívesebben megcsókoltam volna, de nem mertem. Féltem, hogy ezzel elrontanám az egészet. Épp csak megbocsátott, nem lehetek mohó és nem akarhatok egyszerre mindent.

Elkáromkodta magát az orra alatt, feltekintettem rá, hogy vajon miért. Pár nanomásodperc múlva már megéreztem ajkait az enyémen. Kifulladásig csókoljuk egymást, utána szorosan magához húz és csak a karjaiban tart. Vállába fúrom a fejem és beszívom mélyen kölniének illatát.

-Khmm..khmm – krákogás szakít meg minket, elrontva az idillt. Bárki is az, már elterveztem fejben, hogyan fogom elküldeni melegebb éghajlatra. Végül mikor megláttam az ajtóban álló Új-zélandi srácot, akinek az arcáról döbbentett tudtam leolvasni. Ó-ó, most jön annak az ideje, hogy Calum megtudjon mindent.

Mélyet sóhajtottam, mintha csak a kivégzésemre vinnének az autóval, pedig igazából csak Calum garázsába tartunk. Azt se tudom, hogy kerültünk a járgányba. Cal és Luke valami néma párbeszéded folytattak le a szemükkel, majd a legjobb barátom sms-ezett a másik két bálban lévő haverunknak. Fájt a szívem, hogy elszakítom Lydiat a párjától, és hogy Mike-ot is megfosztom egy bál esti lepedőgyűréstől. És hogy ennek mind mi értelme? Azt én se tudom, kérdezzük a vezetőülésnél idegesen ujjaival kopogtató srácot.

Nem így terveztem, hogy Calum megtudja. Különben is csak meglátott, ahogy egymást öleljük, ebben semmi rossz nincs. Ő kombinál, ő gondolja, van valami a háttérben..Jó mondjuk, jól gondolja, de akkor is. Úgy érzem magam, mint egy 15 éves lány, akit a bátyja még nem enged randizni.

A kopott kanapén ülök Luke-al egymás mellett, velünk szemben Calum. A feszültséget szinte vágni lehetne köztünk, idegességemben a szoknyámat piszkálgatom, úgy tennék, mint ha semmi szokatlan nem történt volna.

- Lotte.. – hangja rideg és fájdalmasan komoly. Istenem, miért kell ekkora ügyet csinálni? – Szeretném, ha beavatnátok.

- Az egész úgy kezdődött..- kezdi Luke, de hamar rájön, inkább tőlem várja, mint tőle.

- Calum, úgy viselkedsz, mint egy..

- Mint egy aggódó barát?! – reccsen rám, ami kicsit visszafogja a bátorságom. De a düh és az értetlenség csak szíttja a bennem lévő érzelmeket, így a szám és agyam közötti szűrő újra kikapcsol és megered a nyelvem. Elmesélek neki mindent, elmesélem a szilvesztert, a francia órát, a randit, hogy hogyan viselkedtem. Azt is elmondom, hogy azért nem tud az egészről, mert féltem, hogy összetöröm a benne kialakult képet rólam, hogy csalódni fog bennem, mert egy szilveszter éjszakás numera lettem. Aztán ő behozta Luke-ot és egyikünk se tudta tagadni, hogy érzünk valamit a másik iránt. – És aztán megláttál, minket ölelkezni – zártam le az igen hosszúra nyúló mesét.

- Lotte, ha akarnád, se tudnál olyat tenni, ami miatt megszűnnék a legjobb barátod lenni. Régen tudom, hogy rossz vagy, váram mikor bújsz ki a csigaházadból – a végét már elpoénkodta, de akkor is éreztem szavaiban az őszinteséget. A bizalmas, ami egymáshoz köt, még akkor is, ha túlkésőn avattam be mindenbe. Nem tudom, mi mást mondhatnék, így hagyom, hogy szavak helyett tetteim beszéljenek és a karjaim közé zárom a srácot.

Időközben befut a másik két jómadár, akik nem annyira várnak magyarázatot. Lydia úgy is tud mindenről, Mike-ot pedig lefoglalja a saját hisztije, hogy elvonszoltuk a csaj mellől.

- Van még hal a tengerben, haver – viccelődbe a kivételesen megfésült hajába túrok és összeborzolom. Kényelmesen elfészkelem magam Luke mellett, ő pedig lazán átveti a vállamon a kezét és puszit nyom a hajamba. Már maga a gesztus is megmosolyogtat.

Megtaláltam a helyem, úgy érzem a világom most állt rendre. Mindig is azt akartam, hogy tökéletes legyen. Csakhogy eddig teljesen mást képzeltem el, mégis most, hogy ebben a helyzetben vagyok. Itt egy olyan srác ölelő karjai között, aki teljes szívét nekem adta és olyan emberekkel körülvéve, akik szeretnek, és én viszont szeretem őket, erre vágytam a szívem mélyen. Csak sose mertem hinni, hogy erre én is jogosult lehetek. 

______________________________________________
Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy majd' egy hónapig nem volt új fejezet és ezt se lett olyan hosszú, de ígérem a következő extra hosszú lesz és jövőhét vasárnap érkezik, ahogy eddig történt.
Amúgy remélem tetszett ez a rövid rész, várom a véleményeiteket! :)
xx, Raine Loire