15 - Köszi Apu!

Chapter fifteen

Lotte Rosenberg

Teljesen jól megvagyunk Luke-al, már odáig is eljutottunk, hogy bemutattuk egymást a családunknak. Az anyukája, nagyon kedves volt velem, a húga pedig egyszerűen annyira édes, már értem miért szereti Luke ennyire ezt a kislányt.

- Nem lehet nem kedvelni –súgom neki oda vigyorogva, mikor elszalad, hogy ide hozza az új játékot amit kapott.

- Ezzel nincs egyedül – viszonozza a gesztust és egy szájra puszival szárnyalja túl. Legszívesebben elvesznék a szájába, ahogy azt a rövid időben oly’ sokszor tettem. Nyelvem felfedező útra indulna, végig vezetném fogsorán és bársonyos nyelve táncra perdülne az enyémmel. Bármennyire is akartam, türtőztettem magam, nem akartam, hogy a kishúga vagy az anyja meglássa, aztán kidobjon a lakásból. Nagyon szerettem volna, ha megkedvelnek, hiszen tudom Luke-nak, mennyire fontos a családja és annak véleménye.

Viszont az én családom már nem ment ilyen zökkenőmentes. Apám először ódzkodott már attól is, hogy fiú haverjaim legyenek, akkor mit szólna, ha barátom lenne. Végül beadta a derekát, mikor találkozott a szöszivel és előadhatta az apai szigort, miszerint „ha a lányomnak egy haja szála is meggörbül blablabla”. Na, igen. Féltem, hogy a srác fogja a nyúlcipőt és amilyen gyorsan csak tud, elrohan a házunkból, de boldogan csalódtam, hogy nem így lett. Szemébe nézett és azt mondta: Igen, uram. Apunak hízelgett, hogy a srác így szólítja, hogy megadja neki a kellő tiszteletet. És ha neki megadja, nekem is megadja, így egyezett bele. Tudom, nyakatekert logika, de Apalogika, ne engem kérdezzetek.

Most épp a gardróbszobámban állok és minden kedvelt és nyári ruhát kiválasztok és egy kosárba dobom, amit később kimosok és elvasalva, hajtva beleteszek majd a bőröndbe. Igen, nem sokára indulunk az éves családi nyaralásra! Már teljesen be vagyok zsongva, de minden jóban van egy kicsi rossz is. A szívem menten elfacsaródik, a torkomban hatalmas gombóc keletkezik és a gyomrom egy csomóba ugrik össze, ha arra gondolok, három hétig nem látom Luke-ot. Nem tudom, alig pár hete vagyunk együtt és máris egy ilyen hatalmas időre távol leszünk egymástól. Bízom benne, de annyira friss, és annyira jó, nem akarom elveszteni.

Miért nem viszed magaddal? – súgja egy belső hang. Eddig ez eszembe se jutott! Akkor jöhetne már Michael és Calum és Lydia is. Az egész kis csipet csapat, mennyire jól eltudnánk hülyéskedni a tengerparton, a srácok is biztos élveznék, Lydia-val se szakadna meg a napi beszélő viszonyom. Már annyira belelkesültem, hogy ott is hagyom a pakolást és szaladok édesapám dolgozószobájába. Kivételesen itthon van, így nem szalaszthatom el a lehetőséget. Kettő határozottat kopogok a vastag faajtón, mire halk morgás jön, ami hasonlított egy „Szabad”-ra.

- Szia Apu – kezdem kedvesen, azonnal tudja, hogy kérni szeretnék valamit. Nem tudom, hogy a nyájas hangom, sűrű pislogásom, vagy vigyori arcom árul el. Halkan felkacag a bajsza alatt, mintha mulattatná, ahogy viselkedem. Mert mulattatja is. 

- Mit szeretnél, hercegnőm?  - a kiskori becenevem. Rájött, hogy úgy viselkedek, mint mikor öt évesen ugráló várat akartam a születésnapomra.

- Mi lenne.. – nyújtom a mondatot, és helyet foglalok a kényelmes széken. – Ha barátaim is velünk jönnének a nyaralásra? – hadarom el, hátha a nélkül is igent mond, hogy értene. Persze, apuról van szó, aki még a legapróbb betűt is elolvassa, csak hogy tisztában legyen, minden egyes apró részlettel. De egy próbát megér.

- Kicsim, ez egy családi nyaralás – sóhaj. Francba megértette, és nem igazán örül, hogy fel akarom rúgni a hagyományokat.

- Viszont, akkor sokkal többen tudnánk figyelni Isaac-ra esetleg ő is hozhatja egyik barátját és felelősséget vállalok mindkettőjük épségéért, te meg Lana addig kiélvezhetitek egymás társaságát – alkudozok. Megjegyzem igen remekül, mivel elmosolyodik, és felém nyújtja jobb kezét, én pedig annyira belelkesülök, hogy inkább felpattanok ültemből és jó szorosan megölelem. – Köszi. Köszi. Köszönöm Apu – egy óriási cuppanós puszit nyomok az arcára, majd kicsit megjátszva a szerepem szökdécselve kimegyek a helyiségből. Egyből előkapom a telefonom a farzsebemből és vadul sms-ezni kezdek. Mindenkinek megüzenem, hogy jöjjenek velem, ha kell könyörögni is tudok a szüleiknek. Annyira boldog vagyok, hogy madarat lehetne velem fogatni. Teljes három hetet eltölthetek az én idióta barátaimmal a strandon. A szerencse úgy látszik, nekem kedvez, mert mindenkinek megengedték, hogy velünk tartsanak LA-be. Ami nem kis felelősség, ezért jó rendes gyereknek lenni – még ha nem is mindig vagyunk azok, csak ők erről nem tudnak -, mert így sokkal kevesebb könyörgéssel, és ígértetekkel, megengednek nekünk dolgokat, mert bíznak bennünk. Milyen rosszul teszik. Na, jó nem, de jól hangzott.

Másnap reggel. Reggel? Inkább hajnalban, már a szüleimmel és álmos barátaimmal ácsorgok a repülőtéren. A bőröndjeinktől, már régen megszabadultunk, de még így is van egy csomó időnk a felszállásig. Apám rossz, vagy inkább jó szokása – kinek mi -, hogy előbb ott legyen ilyen esetekben, mert hogyha történik valami, akkor is nyugodtan elérhettük a gépet. Vagy pedig kísértetiesen pontos, egy másodperccel sem később érkezne egy megbeszélésre. Hát úgy látszik ezt a jó tulajdonságot én nem örököltem tőle, még szerencse, hogy ott van nekem Lydia, aki miatt én is elég pontos vagyok. A szőke ciklon, most épp egy kényelmetlen, narancssárga műanyagszékben ül és fejét Mikey vállának dönti. Szeme csukva van, mégis tudom, hogy ébren van. Lana lábának Isaac barátja, Wesley dőlve szundikál, miközben a nő hátát simogatja körkörös mozdulatokkal. Lana halkan sutyorog valamit Apának, neki a kezében Isaac alszik. A kisnagy csapatnak ő az egyedüli tagja, aki tényleg az igazak álmát alussza. Calum valami focicsapatról beszél az én szőke barátomnak, akinek én támaszkodom, csípőmet átkarolva tart és ujjaival oldalamat simogatja. Néha elnyomok egy ásítást, ezzel megzavarva a diskurálásukat, ilyen esetekben Luke egy puszit nyom a hajamba és kedvesen duruzsol valamit a fülembe, amitől képes lennék elaludni.

Nem tudom mennyi idő telik el, számomra egy évezrednek tűnik, mire felszállunk a gépre és kényelmesen elhelyezkedhetem. Miután a magasba lendülünk, és kikapcsolhatom övemet, lehajtom a karfát, ami elválaszt egymástól minket. Lábaimat felhúzom és befészkelhetem magam Luke ölelő karjai közé.

Jó pár óra után megérzem a hasamban a huppanó érzést, amitől egyből kipattannak a szemeim. Az öv varázslatos módon rám került, aminek feltehetőleg semmi köze a mellettem ülő és rám mosolygó szőke srácnak. Áh, dehogy.

- Megérkeztünk – mondom ténymegállításként, hangomban mégis meghallom az izgatottság édes csengését, mint egy kislány, aki életében először kap vattacukrot. Luke is valami hasonlóra gondolhat, amikor rám néz, mivel mosolya még hatalmasabb lesz. Szinte beteríti egész arcát. Szépem libasorba, nem lökdösődve szállunk lett a repülőről, vagyis így képzeltem el. Ehelyett, nyolcan elém vágnak, ketten majdnem fellöknek és valaki még rám is tapos. Többször felmordulok, de ennél jobban nem adok hangot modortalan viselkedéséről. A téren hemzsegnek az emberek, ki-ki a nagy utazó táskáival szaladgál, hogy megszabadulhasson felesleges poggyászaitól. Mások csöndben ülnek a kényelmetlen székeken és halkan beszélgetnek, vagy épp újságot olvasnak. Különböző idegen nyelv beszédfoszlányok csapják meg a füleimet, alig pár perce tartózkodok Los Angeles-ben, máris megérzem a meleget, ami a fotocellás ajtó nyitódásakor bejön az amúgy légkondicionált helyiségbe. Lézengve látok csak meg embereket, akik különböző feliratú táblával hívják fel magukra a figyelmet. Azonnal kiszúrom a miénket, amin apu cégének neve és a Mr. Rosenberg felírat, ékeskedik.

- Ott! – mutatok rá és mind elindulunk abba az irányba. A csomagjaink már rég a mini buszban van, fölösleges őket keresni. Én és Isaac az évek alatt megszoktuk ezt, míg a többieknek tele volt csupa újdonsággal. A repülőtér és a nyaralónk nem épp a közel van egymáshoz, így vagy egy jó félórája ülünk a meleg autóban. Bármennyire is megy a légkondi majd megsülök, főleg, hogy Isaac hozzám préselődik, mert nem lát ki rendesen az ablakon. Kellett nekem az ablak mellé ülnöm! A srácokkal különböző lényegtelen dolgokról beszélünk.

- És mikor lesz a legközelebbi fellépés? – érdeklődök.

- A legfontosabb most, hogy találjunk egy dobost – vágja rá Calum.

- Legalábbis jó volna! – sóhajt fel Mike szomorkásan, mintha nem látna esélyt, hogy találnak egyet. Nem igazán tudtam, hogyan biztathatnám, hogy találni fognak, ne adja fel ilyen hamar.

- Miért nem kerestek YouTube-on embereket?- próbálkozik Lydia. Ez egy meglehetősen jó ötlet, amiért egyből helyeselni kezdtem. A többieknek is tetszett az ötlet, így megbeszéltük, hogy a nyaralás után együtt neki esünk a keresgélésnek.

A szobámat megosztom legjobb barátnőmmel, ahogy Isaac is Wessel. Nagyon édesek a srácok, így együtt és egyből kiharcolták, hogy kipakolás után lemenjünk a strandra. Apa egy amolyan „Te vállaltad, nem én” mosollyal reagált, a fáradt sóhajomra, amikor felvetették az ötletet.

A fürdőruhámra kaptam egy rövidnadrágot és a vállamra egy táskát, amiben a cuccaim voltak. A nappaliban a srácok – mind a kicsik, mind a nagyok – rám és barátnőmre vártak. Luke azonnal végigmér, amibe kicsit belepirulok. Lány vagyok, na! Odalépett és egy puszit nyomott a számra, majd a kezembe adja a dolgait, hogy rakjam el. Szétnyitom strandtáskám és mondom, hogy csak dobja bele. A többiek előre mentek, így volt egy kis időnk kettesben lenni.

- Nem igazán szeretném, hogy így kimenj. A végén azzal kell töltenem az időmet, hogy leütök mindenkit, aki csak kicsit is tovább mer téged nézni és akkor egy csomó értékes időt elvesztegetnék, amit csak.. veled tölthetnék – az utolsó szavakat már csak suttogta.. a számba. A reagálni már nem volt időm, mert ajka rátapad enyémre, aminek én nagyon örültem. Ősi ösztön vezérelve nyaka köré fonom a kezem és a hajába túrva húzom magamhoz még közelebb, ő pedig ugyanezt teszi a csípőmet átkarolva. Nyelve ostromának hamar megadom magam. Nyelvünk táncot lejt, amit soha nem hagytam volna abba, viszont levegőre is szükségem van, tüdőm már szinte perzsel, de nem akartam abba hagyni. Agyamba beállt a jótékony adásszünet, csak annyit sugárzott, hogy „Hmm” és „ Ezaz!”, meg hogy „Mééég”.

- Hé, ti nem jöttök? – jön vissza értünk Mikey. – Jó, mindent értek. Cseréljetek csak nyálat – úgy vigyorog, még a szeme alatt is ráncok keletkeznek. Az arcom a piros különböző árnyalatait élheti állt, és egyre sötétebb és durvább. Érzem. Persze, Luke ezt nem érezi olyan kínosnak, mint én, lazán átkarol és válaszol: De megyünk már.

Kézen fogva sétálunk a homokban, az első pár lépés után feladtam a próbálkozással, hogy ne kerüljön homok a papucsomba, de nem igazán sikerült jól manővereznem, így nagy sóhajtás kíséretében leveszem és beledobom a táskámba, majd mezítláb folytatom az utam. Kissé rossz ötlet volt, ugyanis a forró homok szinte perzseli a talpam, de közben finoman masszírozza. Mikey bozontos haja néha szemébe lóg, így fél percenként hajába túrt, hogy megigazítsa rakoncátlan tincseit. Erről eszembe jut, hogy az előbb az én ujjaim a barátom tökéletesen beállított szőke tincset ziláltam szét. Amiért kivételesen nem hisztizett, vagy nyavalygott. Szerintem ilyenkor neki is megszűnik a gondolkodó része, vagyis szeretném azt hinni, hogy ilyen hatással vagyok rá. Ugyanis Ő ilyen hatással volt rám. S ez így lenne fair.

- Végre itt vagy Lotte – szalad hozzám öcsém és felnézz rám. – A többiek addig nem engedtek mélyebbre, azt hiszik, nem tudok úszni. Mond meg nekik, hogy nagyon is jól tudok úszni – durcás fejét vág, és hogy igazán haragszik Calékra mert nem engedték mélyebb részre.

- Isaac, nyugi. Majd velem jöhetsz mélyebbre, de ne hagyd magára West – láttam a srácon, hogy kicsit elborzad, ha olyan mélyre kell mennie, ahol már nem ér le a lába. – Majd versenyzünk, aztán meghívhatsz egy fagyira, mert nyertem – kacsintok rá nevetve és ledobom a cuccainkat Lydia táskája mellé. Leveszem a nadrágomat és barátnőm mellé szambázok. Nem kérdezi hol késlekedtünk, mivel teljesen tisztában van vele. – Köszi, hogy megvártatok. De induljunk a vízbe – keze után kapok, és a vízig vonszolom, vagyis futtatom. A víz először hideg arculcsapásként ér, majd egyre beljebb hozzászokok és már kellemesen fel is fekszem a vízre és hagyom, hogy sodródjak az áramlattal. A nap kellemesen melengeti a bőrömet, és hálát adtam, hogy eszembe jutott bekenni magam. Nem lettem volna szép látván vörösen és minden lépésnél nyafogtam volna, hogy „Jaj, de fáj! Nagyon fáj!”

 Megéreztem, ahogy valaki hozzám ér a víz alatt majd szépen lehúz a lábamnál fogva. Sikítottam, rúg-kapálóztam, de meg se hatotta, majd egyszerre bukunk a felszínre..Luke-al. Szemeim szikrákat szórnak, de nem bírom sokáig lenyelni mosolyomat, ami miatt elrontom dühös ábrázatomat. Közelebb lépek hozzá, incselkedve közel hajolok a szájához, már majdnem összeér, amikor egy jól irányzott mozdulattal lenyomom a víz alá. Pár másodpercig tudom tartani, majd hatalmas vízáradattal szabályosan kirobban a vízből ezzel lefröcskölve engem.

- 1:1 – közli velem, válaszként csak rákacsintok, hogy ne gondolja nem fog változni az állás, az én javamra természetesen. Megfordulok, hogy megnézhessem, a többiek mit csinálnak. Isaacnek és Wesley-nek sikerült kikönyörögnie, hogy a kétgitáros a nyakukba vegye, így ledönteni egymás a lábáról. Lydia egy felfújható matracon fekszik és élvezi a Nap jótékony hatásait. Luke mögém áll és átkarolja a csípőmet, állát pedig megtámasztja a fejemtetején.

- Az a srác ott egy óránál, egész végig téged bámul – azonnal odaképzelek a területre egy órát és pontosan abba nézek, amerre a mutató tartana egy óránál. A szemeim hatalmasra düllednek, és szétárad bennem a feszültség. Ezt Luke is megérezheti, mivel megkérdezte van e valami bajom.

- Ismerem őt – nyelek egyet és újra felé nézek.