Chapter one

Lotte Rosenberg

Ahogy a szilveszter véget ér, vele együtt minden. A téli szünet, a szabadságok és minden visszaáll a normális kerékvágásba.

Ugyanúgy, mint eddig kellemes reggeli illatra kelek fel, amit Lana készít nekünk. A frissen sült tükörtojás és bacon illata lengi be a hatalmas házat. Felkapom magamra fekete fürdőköpenyemet és papucsomba bújva kilépek a szobából. Papucsom hangos csattogása jelzi, hogy közelítek a konyhába.

- Jó reggelt – ajándékoz meg Lana egy mosollyal. Nem értem neki, hogy lehet ilyen jó kedve ilyen korán, de ő mintha mindig kicsattanna a boldogságtól. Elfoglalom helyemet az asztalnál majd megvárom, hogy öcsém is megérkezzen és a mellettem lévő üres székre üljön. Lana elénk rakja frissen sült ételeket, és öcsémnek gyümölcslevet nekem kávét rak mellé. Fölöslegesnek érzem a kérdést, de mégis felteszem:

- Apa?                                                                

- Már korán bement a céghez, mert ma fontos megbeszélés lesz. Új szerződést kötnek – válaszol Lana, miközben magának is megterít. Egy hosszú szőke hajtincset füle mögé tűr, arcán némi szomorúság suhan át. Tudom, hogy ez az miatt van, mert édesapám nem épp jeleskedik a családi életben. De mégis megpróbálja a tőle lehető legtöbbet megtenni, amiért nagyon hálásak vagyunk. Ha ő nem dolgozna ilyen keményen, most nem New York egyik legmagasabb és legjobb biztonsági rendszerrel ellátott épület legtetején laknánk. Nem lenne külön egy házunk Los Angeles-ben, közel a tengerparthoz, ahova minden évben ellátogatunk egy hónapra. Ez az egy hónap jelenti a család menedékét, ha ez a hónap nem lenne, szépen lassan széthullana a család. Mert abban az időben nincs se munka, se telefon, se internet, csak mi és a közeli barátaink. Nem is sokára esedékes az utazás, közel két hónap. Tél végén, tavasz elején, mert ekkor a legalkalmasabb mindenkinek. Nekem is vége a vizsgaidőszakomnak, Lana is tudja hanyagolni a virág üzletét, és Isaac az öcsém is nyugodtan halaszthat egy hónapot, mivel én tudok neki segíteni meg tanulni azt az anyagrészt, amit kihagy.

Lassan és csöndben folytatjuk a reggelit, mindenki belefeledkezik gondolataiba. Eszembe jut a szilveszter este, amikor átléptem a határaimat. Összetörtem a falakat, amiket magam köré építettem, hogy senki se férjen közel hozzám. Neki megengedtem, abban a pillanatban, ahogy megfogta a csípőmet és a táncolok közé vezetett. Abban a pillanatban megkapott, mikor piszkos dolgokat sugdosott a fülembe, amitől a térdem beremegett, a gyomrom pedig liftezni kezdett, arcomra pedig levakarhatatlan mosoly került. Ez köszönhető volt az alkohol mennyiségnek, amit elfogyasztottam.

- Lotte, menj készülődni, el fogsz késni – szól rám Lana, aki már a szobába kezdte terelni Isaac-et, hogy ő is öltözzön fel és elvigye az iskolába. Túlságosan is belemélyedtem a gondolataimba. Tányéromat és poharamat a mosogatógépbe tettem. Majd szobámba siettem, ahol a jobb oldali ajtót kinyitottam és gardróbomban kezdtem keresgélni valami ruha után. Végül egy kék szűk farmerre és egy bordó kötött pulóverre esett a választásom, ami alá felvettem egy fehér pólót, hogy rétegesebben öltözködjek. Ezek után fürdőszobámba vezet utam, ahol elvégzem reggeli teendőimet és egy kis sminket raktam magamra. Táskámat vállamra kaptam és az előszobába mentem. A cipős szekrényből kihalásztam csizmámat, amibe könnyedén becsúsztattam lábaimat. Kabátomat és sálamat magamra vettem, kesztyűmet kabátom zsebébe száműztem, hogy majd kint felveszem. Mielőtt kiléptem az ajtón, ellenőrzöm, hogy mindenem meg van e. Telefon, amiből már most szól a zene fülhallgatón keresztül, és az irataim. Lakáskulccsal fölösleges bajlódnom, mert csak számkódokat kell, megjegyezem, hogy be tudjak jutni a házba.

- Elmentem – kiáltom, majd hangos csattanással bezáródik mögöttem automatikusan az ajtó.

Dupla matekkal kezdek, amitől már most bukfencet vett a gyomrom. Nem magától a tantárgytól, hanem a tanártól.  Olyan ijesztő, ordítozik, csapkodja a táblát. Felkészülök a két óráig tartó szenvedésre és úgy ülök le padtársam mellé, Calum. Ő már elkényelmesedett a padon feje alá gyűrte pulcsiját, matek füzetét pedig kikészítette nekem egy pohár kávéval. Meg vagyok vesztegetve.  Amióta padtársak vagyunk, én jegyzetelek neki órán, ő pedig cserébe hozz nekem egy kávét, hogy még jobban felébredjek. Nem elég az otthoni adag. Táskámból kipakolom én is a felszerelésemet és várok. Idegesen kopogok műkörmömmel, ami szilveszter miatt lett felrakva. Eszembe jutnak azon bizonyos estén történtek, csupa vágy voltam. Mellkasa a mellkasomhoz ért, orra az orromhoz, szája a szájamhoz. Kezeim tilosba jártak, ahogy az övé is.

Arcom egy apró mosoly csúszik, ami egyből át is vált megvetésbe, amit saját magam iránt érzek. Én nem az a lány vagyok, aki csak úgy lefekszik valakivel, de még is megtettem.   

Hangos ajtó csapódásra visszatérek a jelenbe, de Calt még ez se tudja kirázni álmából, csak egyet rúg a lábával, amivel szerencsére nem talál el. A tanár folyamatosan írt a táblára, nekem pedig két füzetbe is kell jegyzetelnem. Különböző képletek, megoldások jártak a fejembe, mikor kicsöngettek.

Akkor is a feladat jár a fejembe, mikor le fele haladtunk a lépcsőn a következő órára, ami irodalom. Két matek óra után ez az óra feldobja a napomat.

- És hogy telet a szilveszter? – húzogatja a szemöldökét Calum.

- Hagyjuk – vágom rá, talán túl hamar, mivel szemet szúr neki és jobban feszegeti a témát. Nagyon szeretem, tényleg. De néha annyira fel tud idegesíteni a mindent tudni akar énjével, hogy csak azon jár az eszem, mivel tudnám elcsitítani anélkül, hogy beavatnám.  – És neked hogy telt? – terelek inkább. Feladja a kérdezősködést, és inkább saját éjszakájáról kezd mesélni nagy gesztikulációval.  Ő is jól érezte magát. Találkozott egy tűz vörös hajú lánnyal, akinek már a nevére se emlékszik, de élvezte vele való esti kalandot. Vajon az a lány is, úgy érzi magát, mint én, vagy egyszerűen ő is úgy emlékszik rá, hogy jó volt és tovább lépett? Én miért nem tudom elfelejteni kék szemét, puha ajkait, érintését, ami úgy hatott rám, mint egy áramütés?

- Akkor ma megcsináljuk a feladatot? – hozz fel egy újabb témát.  Nem értem miről beszél, ami ki is ülhet, az arcomra ezért megmagyarázza. – Tudod a fizika prezentáció, hogy ne bukjak meg belőle.

- Ja, persze – csapok a homlokomra mosolyogva. – Teljesen elfelejtettem, suli után egyből hozzád megyünk és megcsináljuk.

- Rendicsek – kacsint, és újra elhelyezkedik. Két óra nem volt elég neki, hogy kialudja magát, majd napvégére felébred és lelőni se lehet. Élvezettel csüngök minden szaván az irodalom tanárnak. Kedvenc tantárgyam és egyik kedvenc drámámról is beszélünk, ami egyik tétel az érettségin. Újra átbeszéljük a szerkezetét, majd a görög színházakról esik szó. Teljesen igazságtalannak tartom, hogy abban az időben egy nőnek nem járt szórakozás. Sehova nem mehettek, csak otthon főzhetek és a gyerekekre vigyáztak. Én teljesen begolyóztam volna, szerencse, hogy nem abba a korba születtem.

Ebédszünetben csatlakozik hozzánk Michael, és legjobb barátnőm Lydia. Sajnos nem egy osztályba kerültünk, de így is nagyon szoros kapcsolat van köztünk. Mike-nak, már megint más színű a haja, amin meg sem lepődöm, csak mosolyogva megdicsérem. Calummal valami zenekarról mesélnek nagy hévvel, amit ők alakítottak, meg még egy srác. Eddig egy próbájuk volt, de azt is nagyon élvezték. Könnyen megtaláltak Lucas-al a közös nevezőt, mert nagyon sok mindenben egyezik a véleményük, és a legfontosabb a zenei ízlésük is.

- Majd eljöhetnétek egy próbánkra – ajánlja fel új-zélandi barátunk, mi Kim-el összenézünk, és azonnal tudjuk a választ.

- Igen – mondom én ki hangosan. Még akkor is, ha nem a mi stílusunk a zene, meghallgatjuk, hiszen ezt teszik a barátok.

Már támogatom az ötletet, hogy a radiátor mellett foglalunk helyet, mert jól esik a meleg hideg kezemnek. További beszélgetést fél füllel hallgatom, de közben próbálok a biológia füzetemre koncentrálni, ami az utolsó óránk.  Lehetséges, hogy dolgozatot írunk, ezért próbálom Calt is rábeszélni, hogy nézze át. Győzködésemre szemével kétszer átfut a sorok közt, megnézi az ábrákat és megtanultnak nyilvánítja. Nagyot sóhajtok, hogy négy év alatt se sikerült ráhatnom tanulás szempontjából.

Utolsó óráról is kicsöngetnek, sejtéseim beigazolódtak és röpit írtunk, ami remélem sikerült. Ez az utolsó évem, nem ezt akarom elcseszni. Sálamat magam elé húzom, kesztyűmet keresem a zsebembe, majd ujjaimra húzom, hogy védekezzek a téli hideg ellen. Még Calum is összehúzza magán kabátot. Egymás mellett haladunk a járdán, néha rám szól, hogy vigyázzak, mert csúszik. Én pedig hangosan szitkozódok, amikor újra nekem jön egy ember. Elegem van a hidegből, a sok emberből és a sok ruhából, így berángatom barátomat egy kávézóba. Amíg ő asztalt keress, én beállok a sorba. Várom, hogy sorra kerülhessek, idegesen kopogok pénztárcámon és alsó ajkam harapdálom. A hangszóróból halk karácsonyi zene szól, amitől már a hideg futkos a hátamon. Oké tél van, de már rég elmúltak az ünnepek. Körmeim szinte elkopnak, mire én kerülök a sorra.

- Egy forró csokit, és egy kapucsínót szeretnék – mosolygok kedvesen a pultos srácra. Ő bólint és megkér várjak egy két pillantott, míg pohárba tölti a forró italokat és átnyújtja a két papír poharat. Átveszem, majd kifizetem és elindulok megkeresni Calumot. Persze, hogy a legnehezebben megközelíthető asztalnál foglal helyet. Kész őrület oda keveredni, valahogy mégis sikerül. Elé rakom a még meleg italt, ő arcára pedig kisfiús mosoly ül. Kevergetem az italt, míg hőmérséklete nem válik ihatóvá, Cal ezzel nem foglalkozik, egyből bele iszik, utána pedig hisztizik, hogy leéget a nyelve. Én már csak nevetni tudok rajta.

- És még én vagyok a béna – nevetek fel hangosan. Először durcás fejet vág, majd megereszt egy vigyort.

- Az is vagy, ha én nem lennék, már rég elütött volna egy autó.

- Csak azért mert te az úttesten szeretsz átjárni, nem tudod megvárni a zebrát – védem meg magam, még akkor is, ha igaza van. Mivel, már elég időt elszórakoztunk a kávézóban, és még a fizika előadást is meg kell csinálnunk, kifele indulunk. Kezemben már kihűlt kávét tartom, majd útközben megiszom.

Az út csöndesen telik, egyikünk se érezz késztetést, hogy megszólaljon, valahogy így jobb. Én mindig is a csöndesebb fajtából való voltam –persze, ha kellett ki tudtam ereszteni a hangom, például egy élesebb vitákban. Calum pedig ehhez hozzá szokott, de mégis ő az egyetlen, aki meg tud nevettetni, ha szomorú vagyok. Kim is ezerszer megpróbálta már, de inkább csak meghallgat és hagyja, hogy kisírjam magam a vállán.

Az emberek változnak, vagy önszántukból, mert eldöntik, vagy, mert egy esemény ezt teszi velük. Emlékszem az egyik legcserfesebb kislány voltam az óvodában, mindent megjegyeztem, ha egy társam hiányzott a csoportból, vagy ha éppen valami új dekoráció került ki a folyósora. Tényleg a semmiről is tudtam ódákat zengeni, pedig alig voltam 6 éves. Ez a tulajdonság elkísért egészen az általános iskola végéig, amikor is egy táborból érkeztem haza. Anyát kerestem, az egész házat végig jártam, de sehol se találtam. Gondoltam elment a boltba, hogy elkészítse a kedvenc csoki tortámat, banán turmix-al, ezért nem is kérdeztem rá apánál. Ő pedig nem hozta fel a témát, de amikor már vacsoránál se jelent meg, kezdtem aggódni. Végül tésztámat túrogatva feltettem a kérdést.

- Hol van anya? – néztem vádlón apámra, teljesen biztos voltam benne, hogy ő üldözte el, s miatta nincs itt. Nagyon mérges voltam rá. – Mit csináltál, apa, hogy elment? – akkora hévvel álltam fel az asztaltól, hogy azt hittem a szék is hátra esik. De nem történt, pedig akkor milyen drámai lett volna. Apa csak annyit mondott: Menj a szobádba és mindenre választ kapsz.

Szerettem, amikor ilyen homályosan beszél, de akkor abban a pillanatban, a falra tudtam volna mászni tőle. Mi az, hogy mindent megtudok az üggyel kapcsolatban, ha bemegy a szobámba? Hiszen semmi olyan nincs, ami bármi jelentőséggel bírna. Se egy varázsgömb, de még jóskártyák se, vagy egyéb misztikumok.  A barna fa asztalomon, találtam egy fehér borítékot, semmi bélyeg nem volt rajta, vagy cím, csak hatalmas betűkkel: Lotte-nak. Akkor szereztem tudomás anyám viszonyáról, az egyik munkatársával. Ő bevallása szerint: Örültem szerelmes vagyok, s ilyenkor az ember meggondolatlan dolgokat tesz. De ezt te is meg fogod tudni, ha eljön az ideje. Mellette újra fiatalnak érzem magam, míg apád mellett csak begyepesednénk, és úgy halnék meg, hogy semmi kiszámíthatatlan, meggondolatlan dolgot tettem volna. Hiszen ismered az apádat, az időbeosztás és a napirendek megszállottja, egy kis késés, vagy megváltozott terv már kihozza a sodrába.

Nagyot tévedet, hiszen apa az óta sokat változott, mondjuk, lehet, hogy ez Lana-nak köszönhető. Nem tudták már folytatni együtt az útjukat, külön kellett válniuk, még akkor is, ha nekem ez borzalmasan nehéz volt. Ekkor fordult a kocka, arra, hogy én csöndben a szobámba olvasgatva és zenét hallgatva töltöm a szabadidőmet. Ebben a korszakomban -, amiben a mai napig élek – szereztem be annyi könyvet, ami már roskadásig megtöltötte a padlótól plafonig érő szekrényemet, vagy épp a zeneízlésemet ekkor finomítottam ki. Ekkor találtam rá arra a stílusra, ami nekem igazán tetszik.

- Lotte megérkeztünk – szólít meg finoman Cal, látja, hogy teljesen belefeledkeztem a gondolataimban. Párszor megrázom a fejem, hogy teljesen visszatérjek a valóságba. A házba belépve megcsap a frissen sült csokis sütemény illata, amitől a nyál is összefut a számban. Lehámozom magamról a kabátomat, amiben Calum is segítségemre van, mivel beleakadt a sálam a cipzárba. Az emeletre megyek, tudom a járást, elég gyakori vendég vagyok a Hood rezidencián. Előveszem a tankönyveimet, jegyzeteimet és minden más segédeszközt, amire szükség lehet.  Calum egy tálca édességgel tér vissza és két pohár narancslével.  Ügyesen egyensúlyozva teszi le a kis asztalkára a tányért, nem habozva nyúlok egy szeletért. Imádom anyukája süteményeit, annyira íncsiklandozóak.

- Szóval erre gondoltam.. – fordítom felé a laptop-ot, majd belemerülve kezdünk eldolgozni. Vagyis én dolgozok, ő pedig néha-néha beleszól, vagy kérdezz, hogy minden világos legyen neki, hátha rákérdezz a tanárnő.

Másfél órával később állok fel az ágyról, kinyújtóztatom elgémberedett végtagjaimat és Calum-mal a nyomomban leindulunk. A konyhába belesve megköszönöm a vendéglátást, és elköszönök. Az előszobában felöltözök, miközben Calum az ajtófélfának lazán dőlve, kérdezi meg századjára.

- Biztos ne dobjalak haza?  Nincs messze, nem akarom, hogy bajod essen.

- Nyugi, nem lesz semmi. Ahogy te is említetted nincs messze. Holnap találkozunk – dobok felé egy puszit nevetve, arcára játékos mosoly ül ki. Kilépve az ajtón megcsap a hideg szél, arcomat csípi is. Kezeimet zsebre vágom, és lépéseimet meggyorsítva haladok a sötét utcán. Ígéretemet betartva, nem lett semmi bajom. Beütöm a kapukódot és belépek a lépcsőházba.

Beszállok a liftbe és a legfelső emelet gombját megnyomom. Majd még egy kódot beírok, hogy bejussak a házba. Levetkőzött és jól eső a meleg árasztja el hideg testemet. Halkan zúgó tv zaja és a klaviatúra hangos csattogása fogad. A nappali felé veszem az irányt, ahol szinte félálomban lévő öcsém fogad. Kikapcsolom a televíziót és megbököm Isaac-et, akinek azonnal kipattannak szemei.

- Fürödtél már? – kérdezem, mire nemlegesen megrázza a fejét. – Engedek neked vizet, ha kész vagy vacsorázunk és alvás.

Miután elaltattam, bekopogok apához.

- Szia, édesem – nyom egy puszit az arcomra. – Mikor értél haza?

- Egy órája körülbelül, Calnál voltam fizikát tanultunk. Elrendeztem Isaac-et, most pedig megyek fürdeni – mesélek. Csöndben hallgat, néha asztalon lévő telefonjára pillant, biztos valami fontos értesítést vár.

- Rendben. Jó éjt kicsim.

- Neked is apa – lépek ki a szobából. Lana mosolygós arcával találkozok, látszik rajta, hogy nagyon elfárad. Kiveszek egy szatyrot a kezéből és kipakolok a konyhában.

- Milyen napod volt? – érdeklődik és ő is pakol.

-  Elment – mondom, érdeklődik Isaac felől, én pedig elismétlem, amit apunak is mondtam. Fáradtan bevonszolom magam a fürdőbe és lefürdök, szinte a zuhany alatt elalszok, de még utána pizsamában asztalomhoz ülök és átnézem a holnapi órarendem. Megnyugvással tölt el, hogy nincs első két órám, így sokkal tovább tudok aludni, és hogy az utolsó órám elmarad, mert Mrs. Pakett hiányzik egész héten. Hamarabb haza tudok jönni, és Isaac-ért is el tudok menni.