Chapter four

Lotte Rosenberg

A másnapot négyesben töltöttük, azzal hogy elmentünk sétálni a parkba és Isaac szánkózott. Délután apu jött értünk.

- Légy ügyes fiú az iskolában, és soha ne bántsd meg azt a lányt! – mondja anyu öcsémnek. Leguggolt hozzá, így szemtől szembe beszélgetnek, még én lazán az ajtófélfának támaszkodva nézem őket. Anyu megcsókolja Isaac homlokát, mire ott marad rózsa nyoma. Mosolyogva letörli és végig simít arcocskáján, s útjára engedi. Isaac mielőtt elindulna, utoljára megöleli, az addigra kiegyenesített hátú nőt. Majd az autóhoz rohan, és beül hátra. Anyu pedig felém fordul, mire ellököm magam a faltól.

- Lotte éld az életed, ne hagyd, hogy a tanulás és a kötelességek irányítsák az életed, kérlek. Az életed során ne mindig azért tegyél meg valamit mert kell, hanem mert boldoggá tesz. Keresd meg azt a valakit, aki boldoggá tesz, és élvezd az életet – komoly hanghordozása után magához von, és szorosan ölel, amit én viszonzok. – Ne mérgelődj sokat, mert itt – üti meg a homlokom.  – Sok-sok ráncod lesz – nevet fel.

- Szeretlek – mondom ki, amit érzek a nő iránt. Én is követem öcsém példáját és öles léptekkel haladok az autónkhoz. Megfogom a fogantyút, s mielőtt kinyitnám, apu a gázra tapos, majd pár méter után lefékez. Haha, nagyon vicces, úgy látom valaki kipihente magát a hétvégén. Ezt megismétli még egyszer, majd megengedi, hogy beüljek az autóba.

- Humorodnál vagy látom – forgatom meg a szemem, de nem bírom elrejteni vigyoromat. Rég hülyéskedünk így együtt.  Mély nevetésének hangja tölti be a kocsit.  Elmeséljük mit csináltunk anyuval, még ő is beszámol hétvégéjéről Lana-val. Mindketten dolgoztak, de szombat este elmentek az egyik közeli fürdőbe, kipihenni azt a sok munkát. De hajnalba haza is indultak, hogy értünk tudjon jönni apa, Lana pedig az üzletbe tudjunk menni.

A délutánt legjobb barátnőmmel töltöttem, akinek be sem állt a szája, hogy milyen tökéletes estét töltöttek el Zackary Zelnik-el.  Calum egyik csapattársa, ő is az iskola krémje közé sorolható, emellett nagyon jóképű és kedves, meg vicces és édes. Vagyis Lydia bevallása szerint.  Én pedig elregélem neki a Luke-al történt találkozásomat. A szilveszterről nem kell beszámolnom neki, mindent tud.

- S mit csináltál utána? – kérdezi teljesen beleélve magát a sztoriba.

- Elrohantam – mondom ki tárgyszerűen, majd kanalammal kihalászom mályvacukrot és bekapom. Cukros, kissé csokis íze mennyei összhangot alkot.

- Hát te bolond vagy – nevet és kicsit kortyol forró csokijából. Pár perc idejéig csend telepedig ránk, majd mielőtt bármelyikünk is témát hozhatna fel. Három fiú lép be az ajtón nevetve, mivel az ajtóval szemben ülünk, hamar kiszúrnak minket és felénk igyekeznek. Calum, Mikey és Luke. Luke? Mi a francot csinál ez velük? Calum ismeri Luke-ot? Luke ugye nem avatta be őket? Mert akkor Calum-ban egy világ omlana össze, a rólam alkotott tökéletes képe szertefoszlana. Aztán pedig behúzna egyet Luke-nak, hogy, hogy tehette ezt velem. De mivel nincs neki egy monoklija, engem pedig legjobb barátom nem szidott el mindennek, feltehetőleg nem avatta be őket a szilveszteri afférjéba. Nevetve foglal helyet, de amikor észrevesz, arcán lévő mosoly azonnal lelohad. Ami valljuk be kicsit rosszul esett, ennyire taszító látvány vagyok, hogy egy pasinak a mosoly is lehervad az arcáról, ha meglát?

- Sziasztok csajok – üdvözöl Calum egy ragyogó mosollyal és mellém ül, majd puszit nyom arcomra. Régen volt egy nagyon hosszú és bonyolult kézfogásunk üdvözlés képen, de mind ketten elfelejtettük, ezért maradunk a szokásos puszi, ölelésnél.  – Ő Luke Hemming, ő az akivel összehoztuk a zenekart – mutatja be nekünk a szöszit. – Luke, ő Lotte Rosenberg és Lydia Martin – mutat be minket is neki. Lefutjuk az udvariassági köröket, Calum és Mike eltűnnek, hogy feltöltsék nekem és Lydia poharat, s maguknak is hozzanak valamit. Barátnőm eltűnt a mosdóba, így kettesben maradunk. Pont egymással szemben ültünk. Megígértem magamnak, hogy ha lesz esélyem vele beszélni, beszélek. De itt van Cal, s a többiek, bármikor visszajöhetnek és rajta kaphatnak minket titkos beszélgetésen.  Viszont ígéretemet betartva szólásra nyitottam a számat, de be is csuktam, mert nem tudtam mit mondani.

- Miért nem mondtad, hogy Caulm csaja vagy? – kér számon, s vádlón fürkész.

- Mert nem vagyok az. Legjobb barátok vagyunk, szinte testvérek - vágom rá csípőből, s ha már ő se, én se próbálok kedves hangsúlyt megütni.

- De..- kezdi, de megrázza a fejét, nem tudja, hogy folytassa.

- Nem akarom, hogy megtudja, s nem is fogja. Ugye? – húzom fel jobb szemöldökömet. Nem akarom, hogy rákérdezzen, miért nem szeretném, ha új-zélandi haverunk tudomást szerezne kis éjszakánkról.

- Ja, persze. Haverok? – nyújtja a kezét.

- Haverok – rázom meg, majd gyorsan el is kapom, mert szemem sarkából látom, hogy Cal-ék közelednek. Magam mellé ejtem kezemet, ujjaimat tördelem az asztal alatt. Lydia is visszatér, időzítése, mint mindig pontos.  Kérdőn rám pillant, de csak alig láthatóan megrázom a fejem, hogy ne most beszéljük meg.  Én csöndben, míg a többiek hangosan locsognak mindenféléről. Néha-néha bevonnak a beszélgetésbe, de különösebben nem figyelek, inkább kifele fordulok, s a várost kezdem szemlélni. Már rég besötétedett, s az utcai világítás felkapcsolt.  A semmiből esni kezdett az eső, de mintha dézsából öntenék.  Olyan hirtelen kezdett esni, és olyan hevesen rá kezdett, hogy fél óra után se hagyta abba. Az üvegen lecsúszó esőcseppeket figyeltem. Titokban szurkoltam az egyiknek, de ezt soha nem vallanám be. Úgy tennem, mintha kifele bambulnék. Az üvegablak előtt elhaladó emberek gyorsan szedik a lábaikat, kezükben esernyő, vagy fejükön kapucni.

- Lotte – lök meg könyökével ülőszomszédom, mire hatalmasat ugrok, szívem pedig majd kiugrik a helyéről. Annyira elmerültem a bambulásba, hogy el is feledkeztem a többiek jelenlétről. Ezért olyan hirtelen érintett, ahogy az eső rákezdett.

-  Tessék? – fordulok felé. Ekkor látom, hogy ők már veszik a kabátjukat, s indulni készülnek. – Mentek? – húzom el a számat. Nem örülök, hogy távoznak.

- Igen, holnap találkozunk – megöleljük egymást. A többieknek pedig csak integet. Ketten maradunk Lydia-val, ahogy eredetileg is voltunk.

- Mi történt, amíg nem voltam itt?

- Megbeszéltük, hogy csak barátok vagyunk, hogy Calum ne tudja meg.

- A francba! – szitkozódik hangosan. – Lemertem volna fogadni, hogy elhív randizni. Egész végig, úgy bámult téged, mint te az üveget.

- Tényleg?- szökik fel a szemöldököm hitetlenkedve.

- Igen, felfalt a szemével lehet, levetkőztettet.. Újra – teszi hozzá kuncogva, mire én kezére csapok. – Na – húzza el a kezét, de még mindig vigyorog.

- Marha vicces vagy Lydia, elmehetnél humoristának – saját hangomon hallom kihallom az élt, amivel mondom.

- Tudom – válaszol, hátra dobva a haját, mintha ki se hallotta volna hangomon a flegmaságot. – Viccet félre téve, miért nem akarod, hogy elhívjon randizni?

Erre én magam se tudtam válaszolni. Mielőtt feltehette volna a kérdést, hogy nem kezdetnénk e újra az ismerkedésünket, csak másképp. Lecsaptam rá, hogy nem mondhatta el senkinek mi történt köztünk, ezzel okot adva neki, hogy ne is kérdezzen rá. Ezért ajánlotta fel, hogy legyünk csak haverok. Ha nem mondom neki azokat, lehet most elhívott volna egy rendes randira, ahol megismerhettük volna egymást rendesen.  Aztán ha jól sül el, még egyre, majd még egyre. Esetleg lehetett volna belőle kapcsolat, egy igazán jó kapcsolat, még akkor is hogy az elejét elrontottuk.

Apu és Lana is így kezdte, az elején elrontották, sok szitokszó hagyta el a szájukat egymásnak címezve, de összegségében nézve, igazán jól egymásra találtak, most pedig igazán boldogokat. Jó rájuk nézni, ahogy ölelik egymást, nevetnek egymást viccén, néha-néha hajba kapnak, de mindig meg tudnak bocsátani egymásnak. Lana elnézi apának, hogy sokat dolgozik, míg apa örömmel végig hallgatja Lana locsogását, még akkor is, ha lenne ezerszer fontosabb dolga. Mindig szán időt a nőre, a már kissé idegesítő aktívságára is csak vigyorogva megforgatja a szemeit. Arcán mégis tükröződik a boldogság, ahogy a szőke nőjén is. Látszik rajtuk, hogy igazán szeretik egymást.  S én is szeretnék egy ilyen kapcsolatot, ahol elnézzük egymás hibáit, vagy éppen jót derülünk azon. Veszekszünk, mert nem egyeznek nézeteink, majd egymáshoz rohanunk, hogy sajnáljuk. Közösen tervezünk programokat, időt szorítunk szoros napirendünkben a másikra. Minden egyes nap elmondjuk egymásnak, hogy szeretjük. Viszont sose ígérjük meg, hogy mennyi ideig is, mert az örökre valahogy mindig eljön, a soha pedig mindig véget ér. Nem kell fölösleges ígéretekkel mérgezni a kapcsolatot, mert ha ígéretet teszünk, a másikban reményt ébresztünk. S mindennél rosszabb érzelem, reménykedni, hogy még nincs vége, még mindig szeret. Eljön, hisz megígérte!

Sose volt még ilyen párkapcsolatom, annak ellenére, hogy volt már barátom. Azok inkább nyugodt, békés, meghitt, de nem ilyen értelemben. Tudtuk, mi merre hány méter, sose volt olyan, hogy ő többet akart, mint én engedném. S én se kényszerítettem olyanba, amihez neki nem fűlött a foga. Nem látunk bele a másikba teljesen, voltak titkaink és nem egymás volt a legnagyobb bizalmasunk. Mivel ismertük a másikat, nem bántottuk meg egymást, sose okoztunk csalódást. De néha, az ember szeretne csalódni, szeretné, hogy ne a megszokott legyen, amit megbeszéltek. Kiszámíthatatlan, meghökkentő, izgalmas. Ahogy anyu is említette a levelébe, az ember ezt akarja. Nem begyepesedni. Nem éldegélni, elleni a saját kis világunkban, hanem élni. Jól érezni magunkat, hatalmasakat nevetni. Kiszaladni az esőbe egy szál pólóban, táncolni benne és nem törődni azzal, hogy másnap biztos az ágyat fogjuk nyomni.  Az utcán hangosan bolondozni, táncolni, énekelni és nem figyelembe venni, hogy az utcán lévő többi ember egy orvost ajánlana.

Fogalmam sincs, hogy ez az ember nekem Luke, s most elhajítottam magamtól az esélyt, amit az élet tálcán felkínált. De, ha ő az igazi újra szembe jön velem és fellök, ezt egy jelként üzeni az élet, hogy: Vedd már észre, egymáshoz tartoztok. Én, így írtam meg. S nem akarok, ja és nem is fogok változtatni rajta. Hanem, akkor más fog ebbe a szerepbe kényszerülni, hogy boldogítson egy életen át. Vagy talán én, úgy végzem, mint a nénik, akiknek sok macskájuk van, s az unokáik feléjük se szagolnak. Mert amikor megtehettem nem ragadtam meg az esélyt, ezért ezzel bűntett a sors.  

- Nem tudom.. – válaszolok végül elfúló hangon. 

Chapter three

Lotte Rosenberg

Reggel nagyon korán csipog az ébresztőórám, amit morogva csapok le, ezzel bekapcsol a zene, hogy még véletlenül se tudjak visszaaludni. Szemeimet szinte ki se nyitom, úgy vánszorgok át a szobám, hogy fürdőbe jussak, de hogy hozzam a formám, át esek a piros sporttáskámon, de sikeresen eljutok a helyiségbe. Többször is megmosom az arcom, hogy biztosan felébredjek.  Karikáimat meglátva azonnal a korrektoromért nyúlok, hogy elrejtsem azt. S ezek után meg jön a kedvem a többiekhez is, a megszokottnál jobban kisminkelem magam, nem tudom miért hisz csak anyuhoz megyek, de ma valahogy kedvet kaptam rá.  Utolsó simításként ecsetemet a pirosítóba nyomom, majd a festéket almácskáimra felviszem.  Ezek után a tegnap este kikészített hosszított derekú feszes farmert veszem fel egy fehér hosszú ujjúval, amin a Gru-ban lévő kis sárga minionokkal van díszítve.  Vattacukor illatú parfümömmel körbe spiccelem magam és felveszem ékszereimet. Vállamra veszem a nagy táskát és végig megyek a hússzú folyósón, majd az előszobában lerakom. Visszamegyek a konyhába, ahol Isaac álmoksásan kanalazza a müzliét.  Hajába túrok, majd egy puszit nyomok homlokára üdvözlés képem, mire ő túlságosan megjátszva fujjog és letörli, homlokán marad szájfényt.

Kávét töltök magamnak és két kanál cukrot keverek el benne, meg hallom, ahogy Lana papucsa csattog, ezért neki is öntök egy koffeinbombát. Ma nem ő készítette a reggelinket, hanem a házvezető nő, ami nagyon kedves tőle, hogy ilyen korán is megcsinálja, még akkor is, ha ez a munkája.  

- Jó reggel virágszálaim! – vigyorog és egy hálás mosollyal veszi el kezemből a bögréjét.  – Sajnálom, de nem tudlak titeket elkísérni, el kell intéznem egy csomó papír munkát a virágüzlettel kapcsolatban – mondja. Nem haragszom meg rá, hiszen ez a munkája. Amúgy pedig én nagyon örülök, hogy Lana virágboltja még működik és nem zárta be azonnal, ahogy összeházasodott apámmal – pedig megtehette volna, akkor is nagyon jól élnénk.  Mert tavasszal telirakja minden féle növénnyel az egész házat, aminek csodálatos illata van. Nem mintha most nem lenne elég sok a házunkba, de azok egyszerű zöld levelű páfrányok, amiknek nincs illata csak jól mutat, ahogy a kaktuszok is.

Miután Isaac is összeszedelődzködik, együtt megyünk le. Apu bepakol mindent a BMW-be és helyet foglal a vezetőülésnél, majd feltekeri a fűtést. Kibújok kabátomból és hátra dobom Isaac mellé, majd beövezem magam.  S indulunk Philadelphia-ba meglátogatni anyukámat és annak új barátját, Roy-t. Anyu az egyik divatmagazin egyik szerkesztője ott, míg Roy fogorvos. Mindig, amikor ott vagyok, megkérdezi: Rendesen mosol ugye fogott? Tudod milyen fontos… Olyan sok dolgot megéltünk együtt, fájdalmas volt felfogni, amikor haza értem a táborból nem találtam őt sehol. Aputól ekkor kaptam egy hörcsögöt, aki mára már halott, de még mindig hiányzik Hörcsög uraság.

Még nyár elején, amikor 14 éves voltam, Isaac pedig 7. elmentünk egy nyári táborba, amit még anyuval választottunk ki. Már akkor sokat veszekedtek, sokat szívták egymás vérér s egy kedves szavuk se volt a másikhoz. Már akkor tudtam, hogy nem stimmel minden, de abba reménykedtem, hogy minden rendbe jön, amikor haza érünk. Amíg mi a táborban jól érezzük magunkat, addig ők újra egymásra találnak, és újra szerelembe esnek egymásba. De ez csak annyira volt jó idő, hogy összeszedje a holmiját és elköltözzön. Először csak New York egyik kis albérletében húzta meg magát és szeretőjével találkozgatott. Nem igazán jártam fel hozzá, ahogy ő se hozzánk. Semleges helyeken találkoztunk, mint park, vagy egy kávézó. Majd egyik utazása alkalmával találkozott Roy-al és csapott-papot ott hagyott, hogy új életet kezdjen vele. Sokáig lázadtam, úgy éreztem nem akarja, hogy én a része legyek, de az esküvőjük, amikor kénytelen voltam elutazni hozzájuk. Segített, hogy újra egymásra találjunk. S amikor a suli megengedi és az ő sűrű napirendje is, akkor találkozunk. Csupa csajos estéket tartunk: filmet nézünk, édességet eszünk, majd kitárgyaljuk mindent. Mindig feljön a pasi téma, de eddig sose tartott tovább, mint 5 perc. Mert a semmin nem lehet olyan sokáig csámcsogni, na de most, hogy fogom letagadni anyám előtt. Vagy ne tagadjam le, neki mondjam el és ő majd segít. Tanácsot ad, hogy hogyan viselkedjek tovább, mert őszintén bevallom nekem ez teljesen új terep. S az ember nehezen szokik hozzá az új dolgokhoz. Keresi a helyét, míg meg nem találja és az újból, pedig mostani lesz, kényelmes és jó.  Csak meg kell találni az újban is a jót.

 - Lotte ébredj, itt vagyunk – ébreszt fel apu. Arcára puszit nyomok, kiszállok az autóból. Kiveszem a csomagtartóból a táskám, öcsém kis táskáját is, amit hátára teszek. Még integetünk apának, aki ezek után elhajt. Anyu az ajtóban áll, s vár ránk. Annyi közös vonást vélek felfedezni bennünk, végtére is ő az anyukám. De kiskori képeken inkább apukámra hasonlítottam, nem pedig rá. Hosszú barna haját összefogta feje közepén. Beinvitál minket, majd megölel mind a kettőnket. Megcsapja orromat a frissen sült csoki torta illata, amitől összefut a nyál a számban.

- Anyu, sütöttél sütit? – kérdezi Isaac, de mielőtt válaszolhatna a nő, újabbat tesz fel. – Kaphatok belőle?

- Persze, édesem – nevet. – Gyere te is Lotte – ragadja meg a kezemet és konyhába húz. Elfoglalunk számunkra szimpatikus széket és várjuk, hogy anyu elénk tegye az édességet. Mindkettőnknek vág egy szeletet, majd magnak is. Kiosztja a villákat és neki esünk az édességnek. Anyu érdeklődik Isaac teljesítményéről, az iskolai barátairól, sőt azt is megosztja, hogy van egy szerelme. Azt mondja, előtte ül a lány, s mindig megkínálja őt sütivel, de csak őt.

- S, Lotte te is megkínálsz valakit édességgel? – nézz rám anyu.

- Majd mesélek anyu – mondom és öcsémre nézek, akinek még a homloka is csokis. Ő érti a célzást, ezt egy bólintással jelzi. Székét kitolja és jobbra hajol, hogy elérje a fióknak a fogantyúját, kihúzza, és egy szalvétát varázsol elő, amit átnyújt öcsémnek.

Nem olyan sokára megérkezik Roy, akikkel lefutjuk az udvariassági köreinket, majd eltűnik öcsém társaságban. Valami autós játékkal kezdenek el fent az emeleten játszani.

Banán turmixot iszogatva nézzük meg ezredszerre is a Felhők fölött 3 méterrel c. filmet. S tudtam a film végére feljön a pasi téma újra. Én pedig elregélem neki részletesen egyetlen részletet se kihagyva, így be kell, valljam neki a szilveszter este történteket. Már várom, hogy leszúrjon, de helyette csak vigyorog, egy ideig hallgat, végül megtöri a csendet.

- Ez a szilveszteri varázs. Ilyenkor tényleg azzal találkozol, akivel kell. De te döntöd el, mit csinálsz vele, az élet megadja az esélyt. Rajtad múlik, hogy megragadott, vagy hagyod elmúlni. Mi is hasonló képen találkoztunk apáddal, de ezt tudod, hiszen ezerszer is elmeséltem már neked – feláll a kanapéról és az egyik fiókos szekrényhez megy, a középső fiókból egy könyvféleséget húz elő, de ahogy visszajön, látom, hogy ez egy fotó album. Képeket mutogat az ő szilveszterükről, a legtöbb képen nem szomjasan vigyorognak, vagy pedig egymást falják. – Mi megragadtuk, csak nem jól éltünk vele. Te tedd úgy – adja a kezembe. Minden lapot megnézek a vége fele már rólam is feltűnnek képek.  Mosolyogva simogatom meg az arcunkat, az egyiket kiveszem, csak kérdőn anyukámra nézek, aki bólint, tudja, hogy elkérni akarom, mert ez egy igazán aranyos kép, amivel gazdagodik a falam.

 Nem tudom, mit tegyek Luke-al, mi a helyes. Felkeressem az iskolában, vagy hagyjam, hogy ő tegye meg? Ha ez a probléma megoldódik, jön a következő, hogy mit mondjak, hogy ő mit fog mondani. Felejtsük el vagy legyen több, ha már egyszer így hozta a sors. Nem is tudom, melyiket szeretném jobban hallani tőle. Vajon jó dolgok történnének, akkor, ha életünk útját összekötnénk egy kapcsolattal. Nem tudom, semmit se tudok biztosan, de egyet igen: még pedig meg kell ragadnom az esélyt, amikor újra alkalmunk nyílik találkozni és megbeszélni az egészet.